Mackógyógytorna termékek
A térérzékelés fontossága és játékos fejlesztése
Egy üres papírdoboz, versek és rajzok… és mennyi mindent tanulhatunk belőle…Mivel a tér megfelelő érzékelése az élet sok ilyen területére kihat, a gyerekek önálló mozdulatainak, játékának, élménykeresésének, ügyesedésének is egyik központi eleme. …
A baba látása és korai fejlesztése
Az ember egyik legfontosabb érzékszerve a szeme. Becslések szerint ez a rendkívüli szerkezet közvetíti a külvilágból érkező információ 80-85 százalékát….
Lábujjhegyen járás
A lábujjhegyen állás vagy járás része a fejlődésünkben előírt felegyenesedésnek, azaz ahogy a pici baba először a fejét emeli, aztán magasabbra törekedve ül, mászik, áll és elindul. Az időpontja, mértéke, gyakorisága és a mozgás szabad kivitelezésének lehetősége határozza meg, hogy meddig tekinthető teljesen egészségesnek és mikortól kell rá jobban odafigyelni……
A babák mozgásfejlődésének segítése otthon – 9 hónapos korig
Sok mindenben igaz, de a mozgásfejlődésben különösen, hogy ne hasonlítgassuk gyermekünket a barátnő fiához, a szomszéd kislányhoz még akkor sem, ha majdnem egyidősek. A gyermekek különbözőek és különbözőek vagyunk mi, szülők is. A könyvben 60 szemléletesen megrajzolt babatorna-gyakorlat mellett számos „hétköznapi” tanácsot, mozgásfejlődési táblázatokat is találnak. …
A W ülésről
A w ülést gyermekkorban szinte mindenki gyakororlja, mert még hajlékony, kellő lazasággal rendelkezik.Önmagában az, hogy megmutatom, hogy kell helyesen ülni és rászólók napi X – szer a gyerekre, az nem oldja meg a problémát….
Milyen hasznos játékot kapjon egy gyermek?
Ha közeleg a szülinap, névnap, gyereknap, Húsvét, Mikulás és Karácsony akkor sok szülő és nagyszülő gondolkozik azon, hogy mi hasznosat tudna ajándékozni gyermekének, unokájának vagy a rokon/szomszéd kisbabának? Gyermekgyógytornászként sok kérdést kapok szülőktől a játékokról, torna eszközökről, a miért hasznos és milyen korosztálynak címmel… ezért gondoltam leírom ötleteimet márkanevek nélkül….
Új Mackógyógytorna könyvünk
Játékhegyek veszik körül manapság a gyermekeket. E könyv gyakorlatait éppen ezért – pontosabban ennek ellenére – egy jelentéktelennek tűnő papírgombóccal végeztetjük, amelyet használt papírokból gyúrunk. Az itt található gyakorlatok erőssége, hogy a fizikai aktivitás mellett szellemi munkára is inspirálja a gyermekeket….
Befelé vagy kifelé forduló baba lábfejek
A születés után a babák lába (comb, lábszár, lábfej) kifelé fordul, aztán szép lassan a fejlődéssel és a mozgások hatására 1 éves korra középhelyzetbe kell kerüljön, úgy fekvő helyzetekben mint ülésben vagy állásban egyaránt. Van, hogy a lábfej nincs jó helyzetben a lábszárhoz képest, ilyenkor beszélhetünk kifelé vagy befelé forduló lábfejekről és ezen belül még egy pár változatról……
Ha nehezen vagy lassan szopik a baba
Egy csecsemőt általában nem kell nógatni, szopik, ha van mit és szopik, ha éhes. Apróbb problémák megléte miatt a szopás, néha nagyon lassú, fájdalmas, nehézkes,…
A “mindenható” hinta…
A hintázás segítség lehet az elalvásnál, pocakfájásnál, az idegrendszer fejlesztésében, korababáknál, izgága babáknál, a beszéd indításban, a viselkedési és érzelmi funkciók leküzdésénél, az egyensúly fejlesztésben, az írás- olvasás tanulásban stb. Egészséges és sérült gyerekeknek egyaránt ajánljuk a babahintákat, különböző céllal és használati utasításokkal….
“Mackógyógytorna a helyes nyelésért ” című könyvünk
Akad olyan kisgyerek – nagyobb gyerek – akár kamasz, aki száját gyakran nyitva feledve, nyelvét előreejtve szemléli a világot – előfordul, hogy válla előreesik…, az egész testtartása eltér az elvárttól. Van úgy a kisiskolásokkal, hogy hiába dolgoznak a helyes beszéden, pontos artikuláción – nem érnek el jó eredményeket. A közös pont a nyelés……
A lúdtalp életkoronkénti teendőiről és veszélyeiről
A lúdtalp egy “az életet nem veszélyeztető” ortopédiai betegség, de sok – sok kellemetlenséggel, életminőség- és esztétikai romlással járó megbetegedés alapja lehet. Szó szerint alapja, mert ezen a dinamikus alapon, a talpunkon járunk, terhelünk, elrugaszkodunk… de sajnos egyre kevesebbet. Az egészséges boltozat kialakulása már születéstől elkezdődik, nézzük hogy alakul utána…. …
Szakemberek közül kiknek segíthet a Mackógyógytorna a beszédébresztésért című könyv?
A szülőknek (otthoni gyakorlásként) íródott gyakorlati könyv hasznos lehet a szakmeberek számára is, soroljuk kinek mikor……
Fejlesztő csepphinta nagyobbaknak
A csepphintában el lehet bújni, olvasni, mesét nézni, álmodozni, relaxálni, ringatózni, ücsörögni, beszélgetni, pörögni, tornázni és még sok hasznos és érdekes mozgásformát kitalálni…A nagycsoportos óvodás és kisiskolás gyerekeknek ajánlott hinta típus hasonlít egy kivágott vízcseppre……
Mit tehetünk ha fáj a baba pocakja?
A „fáj a baba pocakja”- probléma hátterében szerencsére, általában nem súlyos betegségek állnak, hanem egyszerűbb történetek. Az újszülöttnél gyakran jelentkezik a hasfájás. A babák bélrendszere az első hónapokban még éretlen……
“Mackógyógytorna hanyagtartás ellen” című könyv
„Húzd ki magad!” mondjuk sokszor a kis és nagy gyerekeknek, de hiába, mert ha nincs kellő izomerő, testtudat, hajlékonyság akkor mindezt elég nehéz megvalósítani. A megoldás erre az érdekes, hatásos, játékos, aktív izommunka az egész testnek….
Megkezdődött az iskola, egyre többet ülnek a gyermekek
Már civilizációs ártalom, hogy egyre többet ülünk és ülnek a gyerekek is, sajnos ezt nem tudjuk teljesen megváltoztatni, de kis odafigyeléssel jobbá tehetjük. A hosszú ülésnél kifáradnak az izmaink és hajalmosak vagyunk görbén, hanyagul, csúnyán ülni, ami negatív hatással lehet a szervezetünkre….
Miért jó ha hasalnak a babák?
Vannak babák, akik különböző okok miatt nem szeretnek hason feküdni. Sokszor mondják, mondjuk a szülőknek, hogy tessék sokat hasra tenni, mert fontos a fejlődésének. De miért? És ha sír? És ha nem szereti?Miért is fontos a hasalás?…
Nyelvlökéses nyelés/fordított nyelés/infantilis nyelés
Ez a nyelési forma csecsemő- és kisgyermekkorban normálisnak tekinthető, de előfordulása az életkor előrehaladtával csökken, idővel megszűnik. Általában a vegyes fogazat kialakulásától igényel figyelmet – mindenképpen káros, ha ún. “bulldogharapással” (progenia) társul….
Vízi torna babáknak
A víz már önmagában is hat a szervezetre, más mozgásélményt biztosít, mint a szárazföldi mozgás, hisz mások a látási, a hallási információk, más a bőrérzékelés, a felhajtóerő miatt más a mozgásérzet. A vízben való tornával a babák több és más mozgásélménnyel gazdagodnak, ingerlődik az idegrendszerük, javul az egyensúlyérzékük….
Baba csípőproblémák
Nem tudni, hogy a csípőproblémák miért alakulnak ki. Mi az, amit szülőként is észrevehetünk?…
Babamasszázs hatásai
A Mackógyógytorna babamasszázs egy olyan relaxáló- fejlesztő masszázs, melyet egy kellemes baba – mama/papa együtt töltött időnek szánunk, ahol egy időben történik test és lélek, simogatása és fejlesztése….
Egy új torna eszköz lúdtalpas gyermekeknek
A Mackógyógytorna szupinációs háztetőn való tornázás megérezteti a gyermekkel a helyes talpterhelést, erősíti a lábszárizmokat, fejleszti egyensúlyukat és a koordinációjukat….
Baba csípőgyógytorna gyakorlatok
A kötelező ortopédiai csípővizsgálat során, amennyiben az orvos szükségesnek látja, a szülőnek azt a feladatot adja, hogy tornáztassa a baba csípőjét naponta többször. Gyermekgyógytornászként szükségét láttam egy olyan hiánypótló kiadványnak, ami útmutatóul szolgál a szülő számára, hogy hogyan végezze a baba csípőtorna gyakorlatokat….
Kúszást segítő baba gyógytorna gyakorlatok
Mint tudjuk, a kúszás egy nagyon fontos nagymozgás és szükséges a helyes mozgásfejlődéshez és legtöbbszőr ez szokott leredukálódni vagy kimaradni a babák mozgásfejlődéséből….
A lúdtalp csak a libáknál nem jár következményekkel!
A rendelőbe érkező gyerekek szülei legtöbbször a következőképpen fogalmazzák meg a lábvizsgálat okát: „csúnya a lába ,bedől a bokája , csámpásan jár …”- pedig sokkal komolyabb problémák is felmerülhetnek egy lúdtalp esetében mint az esztétika!…
Mit tehetünk ha lapos a baba feje?
A kisbaba megszületése után ideje nagyobb részét ágyban tölti. Ahhoz, hogy jól érezze magát és egészségesen feküdhessen gondosan kell megvetni az ágyát. Fontos a megfelelő matrac kiválasztása, a testhelyzetek és a fekvőhelyek változtatása is. A fej ellaposodása azonban nagyban függ a gyermek tónusától, koordinációjától és adottságaitól is. …
Hogyan előzzük meg a laposfejűséget?
A csecsemők buksija könnyen eldeformálódhat saját súlya alatt, mivel a koponya kezdetben puhább. Munkánk során tapasztaljuk, hogy a rossz pozíció laposfejűséget, a laposfejűség rossz pozíciót eredményez (főleg a féloldali)….
Négykézláb mászást segítő baba gyógytorna gyakorlatok
Mint tudjuk a négykézláb mászás igen fontos és „fejlesztő” hatású aktivitás a mozgásfejlődés palettáján.Számtalan oka lehet a mászás késésének, amit szakemberek (neurológus, gyermekgyógytornász) állapíthatnak meg….
A “Mackógyógytorna lúdtalp ellen” című könyv
Gyermekekkel foglakozó gyógytornászként régóta gondolkozom azon, hogy milyen jó lenne egy nagyon gyakorlatias, ugyanakkor esztétikus és „gyermek-stílusú” könyv, amely gyógytorna gyakorlatokat tartalmaz egy adott mozgásszervi problémára. Első könyvünk a lúdtalpat (pes planus) célozza meg….
Mit tegyünk ha csípőficamos a gyerek?
Először is ne keseredjen el, nincs egyedül a problémával, a veleszületett csípőficam a mozgásszervek leggyakoribb elváltozása. Minél korábban szakemberhez fordul, annál nagyobb esélye van a teljes gyógyuláshoz….