Barion Pixel

Kérdezzen szakembereinktől

Kérdéseikre válaszol
Körmendi-Békési Anita és Kovács Andrea gyermek gyógytornászok

8 hetes kisbaba..

Réka:Kedves Hölgyem/Uram! Érdeklődni szeretnék, hogy 8 hetes babánál érdemes-e és csinálnak-e állapotfelmérést? Ha igen, ennek milyen ára van és hogyan zajlik a folyamat akkor és utána a tornákkal? Illetve az a kérdésem, hogy felnőttekkel foglalkoznak-e. Szülés utáni gátizom és szétnyílt hasizom torna miatt kérdezem. Üdv.

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Réka! Igen, a 8 hetes kor már minden szempontból ideális a vizsgálatra. Az anamnézis és a probléma/kérdéskör meghatározása után a vizsgáló gyógytornász játékos keretek között megvizsgálja a baba adottságait, tónusát, mozgását és még rengeteg kapcsolódó területet. Átbeszélik  amit lát és közösen az igényeket és lehetősegeket figyelembe véve kialakítanak egy, a baba számára megfelelő terápiás tervet. A rendelőben illetve online végzett vizsgálatok árai eltérőek, így ehhez a válaszhoz még további pontosítás szükséges. Addigis megújult honlapunkon minden szükséges információt megtalál, illetve a recepción időpont egyeztetéskor is pontos összeget tudnak Önnek már előre jelezni. Főként gyermekekkel foglalkozunk, így a tapasztalatunk és kapacitásaink nagy részét ez teszi ki, de amennyiben van rá lehetőségünk, felnőtt terápiát is vállalunk. Várjuk a megkeresést!

Egyensúly probléma?..

S. ZsókaKedves Szakemberek! 2 éves unokám tud járni, futni, előtte kúszott, mászott rendesen. Viszont gyakran elesik, gyakran "bibis" a térde. Talán az egyensúly problémája van? Esetleg ide tartozhat, hogy autóban, buszon utazni hányingere van, sőt hányni szokott. Magas növésű kislány, korának megfelelően beszél, tapsol, énekel. Jelenleg Madridban élnek, de én szívesen továbbítok gyakorlatokat, illetve a fiam is beszélhez Önökkel. Válaszukat előre is köszönöm: S. Zsóka

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Zsóka! A pontosabb válaszhoz szükség van további információkra. A két tünetcsoport között lehet összefüggés, akár az egyensúlyrendszer vagy például egy látással kapcsolatos térérzékelési problémánál, de állhat teljesen különböző, akár átmeneti ok is  - ami természetesen a szervezet működésében szintén összekapcsolódik valahol - például a hirtelen növekedés vagy egyéb ok miatti nehezebb koordináció az esések mögött és egy idegrendszeri érzékenység vagy akár éretlenség a rosszulléteknél.  Rendelőnkben online vizsgálatra is lehetőség van, így ők is ugyanúgy tanácsot tudnak kérni, ahol alaposabban meg tudják határozni a megfelelő irányt! Várjuk a megkeresést!

Mozgásfejlődés megakadás..

M.GábornéÜdvözlet! Van egy 7 hónapos kislányunk és problémánk van a mozgásfejlődéssel. Átfordul hátról hasra, viszont vissza már nem tud. Hason kapálózik, rugdal a lábával, úszó mozdulatokat végez. Tanácstalanok vagyunk. Kérjük segítségüket. Szép napot.

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves M. Gáborné! A visszafordulás koordinációját gyakran nehezebb összerakni a gyerekeknek és elképzelhető, hogy később érkezik meg a mozgásfejlődésben. A kapálózás, repülőzés egyfajta próbálkozás is lehet, csak nem megfelelő irányba, így mindenképp érdemes szakembernek megmutatni, a háttérben húzódó okok miatt. Várjuk rendelőnkben, amennyiben segítségükre lehetünk!

Kúszás szimmetrizálás... 

Szilvia: Kedves Gyógytornászok! Kislányom 8 hónapos, másfél hete kezdett kúszni. Sajnos nem szabályosan csinálja. Hol két kézzel húzza magát, hol pedig féloldalasan (bal kéz -jobb láb). Milyen gyakorlatokat javasolnak, hogy segítsük a helyes kúszás kialakulásában? Köszönöm. Szilvia

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Szilvia! A kúszás szimmetrizálásához néha több gyakorlás szükséges a gyerekeknek, a Mackógyógytorna a mozgásfejlődés harmonizálására könyvünkben több feladat is található, ami segíti a helyes alapok elmélyítését. Amennyiben egy-két hét alatt nem tapasztal változást, érdemes szakembernek is megmutatni és egyéni feladatokkal vagy kezeléssel megoldani a nehézséget.Sok sikert gyakorláshoz!

Négykézláb hintázik félálomban... 

Livi: Tisztelt Szakértő! Kisfiam pár napon belül 7 hónapos lesz. Kúszik 3 hete, pár napra rá pedig elkezdett kutyázni, azóta éjjel is nagyon gyakran kel, sírva hintázik félálomban. Meddig normális ez a folyamatos kényszeres gyakorlás? Már attól tartok túlzás, és valami más állhat a háttérben. Illetve mennyi ideig lenne jó, ha csak kúszna? Az még nem teljesen szimmetrikus, és a karjait kicsit gyengén használja. Előre is köszönöm!

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Livi! Maga a fejlődési lépcső teljesen normális, gyakran a kúszás-mászás előkészítése kiegészíti egymást. Az egyes lépcsőfokok nagy általánosságban kb 2 havonta követik egymást, de természetesen ebben sok az egyéni eltérés. A nagyon erős reakció háttérben azonban valószínűleg pont az áll, hogy a kúszást nehezen tudja harmónikussá tenni saját maga számára, így több erővel próbálja megoldani a szimmetriát. Érdemes gyógytornász vizsgálat keretében kideríteni a kiindulási nehézséget (pld. nem elég erős a váll, feszül valahol,stb) és azon dolgozni, mert ez elmúlik pár hét alatt, de a következő mozgásfejlődési lépcsőfokon újra megjelenhet, hiszen a megoldási stratégia ez alapján működött. Várjuk rendelőnkben amennyiben segítségükre lehetünk!

A fejét üti..

Veronika: Tisztelt szakértő! Kislányom 1,5 éves, mozgása és beszédkészsége is nagyon gyorsan, szabályosan fejlődött születése óta. Mostanra helyesen ragozva fél-/ teljes mondatokban beszél, aktív, nagyon érdeklődő. Kicsit nehezen is pihen/ áll meg. Alvása/ étvágya jó.

Ami feltűnt nekünk, hogy főleg ha mérges/ nem kapja meg amit akar, vagy rászólunk valamiért, akkor azonnali reakcióként szándékosan beleüti a fejét valamibe(föld, fal, ágyrács, stb), vagy csapkodja magát. Általában nem akarja erősen, leginkább nekünk szól ez ilyenkor, de van hogy rosszul méri fel, nagyot üt, illetve néha csak úgy random a semmiből játék közben is hirtelen fejel, aztán figyeli a reakciónkat. Kicsit aggódunk, mert gyakran fordul elő, olyan mintha belül feszülne valamin, kényszeresen csinálná. Normális ilyen korban ez, vagy mi lehet a háttérben?

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Veronika! Ezen információk alapján egy gyógytornász által végzett szenzomotoros vizsgálat lenne javasolt, ahol az idegrendszer érettségéről, harmoniájáról kapnak képet és segít a továbbgondolkodásban. A fej ütése gyakori jelenség a gyerekeknél, a mértéke és a háttérben húzódó okok azonban különbözhetnek. Lehetséges, hogy az Ön által is említett megnyugvás még nehéz, a saját test visszajelzések még nem elég pontosak vagy a finomabb ingerek még nem megfelelően tudatosulnak, stb. Amennyiben itt nem találnak választ lehetséges, hogy másképp kell visszajelezni az általa adott jelzésekre, melyhez gyermekpszichológust érdemes megkérdezni.     

Hidat csinál a baba..

Szimonetta: Jó napot kívánok! 6hónapos babám mostanság folyamat hátranyomja a fejét , s hidat csinál. Ez mitöl lehet ? Okoz e bármi gondot a mozgásfejlődésében ? Egyébként hasrol hátra és vissza fordul Köszönöm a választ

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Szimonetta! Ez az erős hátrafelé feszítés általában valamilyen kellemetlen érzéssel társul a baba számára. Ennek az okai vagy skálája azonban nagyon széles lehet pld: növekedés által kiváltott húzódás, tónusösszerendezési nehézség, stb. Így szakembernek feltétlenül látnia kell. A gyerekorvos véleménye alapján neurológus vagy gyógytornász felkeresése is indokolt lehet. Várjuk rendelőnkben!

A hátára nem forog vissza..

Bernadett: Tisztelt Szakértő!Kislányom 8 hónapos. Másfél hónapja kúszik és 1 hónapja mászik is. Hátról hasra forog 5-6hónapos korától. Ott elkezdte a hasról hátra forgást is. Azóta volt, hogy csinálta de alig. Mióta mászik egyáltalán nem. A hátára nem forog vissza. Gond ez?Sokszor ha mászik vagy felül hanyatt esik és a feje koppan. Olyan érzésem van, hogy ha jobban begyakorolta volna a hátára forgást nem lenne ilyen probléma..Köszönöm

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Bernadett! Ebben a korban teljesen normális, ha egy gyerek a felfelé törekvés miatt, az ülés felé próbál inkább pozícionálódni a helyzetekből. A korábban kevés hátrafodulás, a sok hátraesés, fejkoppanás azonban jogosan ébreszt kételyt a megfelelő begyakorlással kapcsolatban. Főként mivel ez veszélyes lehet így számára. MIndenképp érdemes szakemberrel megnézetni - és amennyiben szükséges kezelni - a mozgás nehézségenek hátterét (tónuskülönbség, koordináció, izomerő)! Várjuk rendelőnkben!

Szandál a lakásban..

Bettina: Tisztelt szakértő! Azt szeretném megkérdezni, hogy a lakásba kötelező-e a csatos szandál viselet? Mindenhol szőnyeg van nekünk. Eleinte hordta a fiam, de már hónapok óta leszedi, nem tűr meg semmit a lakásban a lábán, se szandál, se kémény talpú zokni( nem tudom mi a neve :D ) illetve ha kell is bentre szandál , mennyi idős koràig érdemes ? 2éves múlt a fiam novemberbe, válaszukat előre köszönöm!

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Bettina! Nem kötelező a szandál lakáson belüli körülmények között, amennyiben ezt a láb/boka/térd, stb nem megfelelő állása nem indokolja. Javasolt ortopédorvost felkeresni ennek eldöntéséhez. A gyermek talpboltozatának, illetve az alsó végtag fejlődédének pozitív befolyásolója az egyenetlen talaj, amit érdemes különböző eszközök segítségével bent is kialalkítani. Ehhez Webáruházunk lúdtalpeszközök részén talál segítséget!

Laposodó fej..

Dalma: Kisfiam 7,5 honapos mozgasfejlodese rendben van 4honaposan kezdett forogni, most mar nagyon ugyesen kuszik. A problema az, hogy ejszaka hason alszik es a bal arcat-fejecskejet laposra aludta, pedig tudja mozgatni minden iranyba a fejet.. probaltam jobbra tenni a fejet, de visszateszi balra, most a haton alvasra szoktatjuk, de sokszor talalom hason-bal arcan. Mit tudunk vele kezdeni? Egyre jobban latszik az asszimetria.

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Dalma! A mozdulatokban,tartásban megjelenő oldalak közti különbségeknél a koordináció és az izomtónus vizsgálata az első, ezt követően pedig számtalan egyéb befolyásoló tényező. Így amennyiben ezekben van olyan eltérés (tónusosabb,feszesebb az egyik oldal vagy pont sokkal puhább) akkor ennek a kezelése, összehangolása jelentős javulást tud hozni. Többféle terápia és eszköz is pozitívan hat a szimmetria kialakulására és a megelőzésben is segítség lehet. Hogyan előzzük meg a laposfejűséget? illetve az ide kapcsolódó további cikkeinkben még sok segítséget talál! Várjuk rendelőnkben!

Lábujjhegyezés.

Renáta: Lassan 3 éves kislányom viszonylag sokszor jár lábujjhegyen. Gyógytornász korábban már rendben találta, neurológus sem talált problémát. Én viszont azt látom mintha szenzorosság állna a háttérben, kérdésem az lenne milyen szakembert lenne érdemes még felkeresnünk? Köszönöm!

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Renáta! A lábujjhegyen járás elég összetett kérdés általában..a szenzoros érintettség gyakran szerepet játszik a kialakult mozgásban, jogosan merül fel, illetve kérdés még h mi számít soknak, mennyire tudatos a lábujjhegyen járás vagy akár Achilles állapota..ezért egy ortopédorvos felkeresése javasolt illetve egy olyan gyermekekkel foglalkozó gyógytornászé akinek van szenzoros képesítése és tapasztalata is...

Másképp jár..

Csilla: Üdvözlöm. A kislányom 2,5 éves.Pár napja kezdte az ovit.Az óvónő szerint a jobb lábát kicsit húzza,csoszog és szerinte nem emeli fel rendesen meg hogy szerinte néha lábújhegyen megy,bár hozzá tette ő nem szakember,de lehet hogy a csípője.Mi nem látjuk ezt rajta.Itthon nem jár lábujjhegyen,néha viszont csoszog. Lehet gond vigyük szakemberhez?

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Csilla! Mindenképp megéri megnézetni ortopéd orvossal, gyógytornásszal ilyen esetben.Lehet h a cipő vagy a talaj más, esetleg zavarban van ott,de jelzés értékűnek kell tekinteni ha másképp jár valaki bizonyos helyeken.Várjuk rendelőnkben!

Felülés..

Zsófia: Kedves Mackórendelő! Kisfiam 11én lesz 6 hónapos, 53 cmrel és 3640 g.mal született, jelenleg 71 cm és kb 8 kg. Már egyszer egyszer minden irányból átfordult, de stabilan a hasról hátra és néha vissza bal oldalra van meg, a jobb oldalt most kezdegeti. Viszont abszolút minden segítség nélkül próbál hasizomból felülni és képes hasprést fenntartani akár 8-10 mpig is. A védőnő szerint hagyjam neki, hogy vannak babák akik először úgy ülnek fel hogy felhúzzák magukat a rácsos ágyban. Én eddig viszont mindenhol azt hallottam hogy nem szabad így felülniük. Hason könyöktámasz van csak, kéztámasz még sose volt. Mit gondolnak erről így? Köszönettel!

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Zsófia! A babák mozgásfejlődése valóban sokféleképpen alakulhat és mind jó megoldás lehet,de az amit csak feszengéssel tud megoldani egy gyerek, az számára se komfortos és inkább valamilyen nehézség miatt próbálkozik vele. Ez sokszor akár csak annyit jelent, hogy fejben előrébb jár, mint fizikailag vagy a két oldala között nem tud harmónikusan összehangolt koordinációt teremteni, nem egyenletes a tónuseloszlás. Emiatt a forgásnál már nehézségbe ütközik és nem tudja a megfelelő koordinációval segíteni saját magát, így kénytelen feszengéssél próbálkozni. Ráaadásul az sem mindegy, hogy a kezéből húzza fel valaki magát vagy csak a feszítésssel, így ez nem összevonható. Mindig érdemes a ráhagyás helyett tanácsot kérni ilyenkor egy mozgással foglalkozó szakembertől, hogy kiderítsük hol akad el a baba. Varjuk rendelőnkben!

Abbahagyta a forgást, kúszást.... 

Szandra: Tisztelt Gyógytornász! Kisfiam 2 hónaposan forgott, 2,5 hónaposan már hátáról hasára fordult,4 hónaposan hasáról hátára is (néha)sikerült. Közben elkezdte a kúszó mozdulatokat is,helyzetét változtatta. Betöltötte az 5 hónapot,elérkezett a növekedési ugrás,fogzás és olyan,mint ha mindent elfelejtett volna. Egyhelyben fekszik,oldalára fordul,de ennyi. Hason nagyon szeret,sokat is van ebben a testhelyzetben,de nem mozdul. Most 6 hónapos. Mi lehet a gond? Köszönöm válaszukat!

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Szandra! Több ok is előfordulhat! Sokszor ilyen esetben a babának csak időre van szüksége, mire egy nagyobb növekedési ugrás után megtalálja az erőt vagy a jó koordinációt illetve az is lehet h az eredeti technikájában volt valamilyen kis feszítés vagy lendület amit most nem tud alkalmazni...időben semmiképp sincs késésben, sőt, kicsit talán korábban is próbálkozott az egyes mozgásfázisokkal. Mindenképp megéri egy gyógytornász (akár online) vizsgálaton részt venni és a hátteret átnézni, így a felesleges aggódás elkerülhetővé válik és amennyiben szükséges jól tudnak segíteni a baba számára. Várjuk rendelőnkben!

DSZIT terápia gyakoriság

Eszter: Kisfiam 3,5 éves múlt, DSZIT (Ayres) terápiát javasoltak hetente egyszer. Kisfiam nagyon aktív, ingerkereső, nem igazán szeret túl sokáig egy helyben maradni.

Azt szeretném kérdezni, hogy heti 1x-i DSZIT elég-e, és mennyi ideig javasolt járni. 1 év, vagy hosszabb idő? Itthonra vettünk csepphintát is, hogy az egyensúlyozást itthon is tudjuk segíteni.

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Eszter! A DSZIT terápiában központi szerepben van a gyermek reakcióinak nyomon követése, alkalmazkodás hozzá, végigkísérés és finom terelés, így a gyakoriság kérdése azon is múlik, milyen változásokat hoz maga a terápia. Ez minden esetben egyéni. Ugyanígy a terápia hossza is ezen áll. Illetve mozgásos élménykeresést, feladatköröket vagy javaslatokat az eszközökre a terápia vezetőjétől nyugodtan lehet kérni, amivel otthon is egy megfelelő segítséget tudnak nyújtani a gyermek számára, amikor az szükséges, és összhangban tudnak dolgozni a terápiával.

Lúdtalpbetét felírás

Kinga: Kedves Gyógytornászok! 8 éves lányomnak nagyon bedől a bokája. A környékünkön van lehetőség Jantó féle számítógépes technikával egyedi gyerek talpbetétet csináltatni. Egy ilyen talp betét árt vagy segíthet hogy ne romoljon az állapota. Mellette természetesen aktívan tornázik, falat mászik. Feltétlenül kell h ortopéd orvos lássa vagy Ti is tudtok véleményt írni, talp betétet esetleg cipőt felírni, javasolni. Köszönöm a segítséget!

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Kinga!A talpbetét felírása és javaslata ortopéd orvosi kompetencia, rendelőnkben a gyógytornával illetve a kiegészítő eszközök, terápiák alkalmazásával kapcsolatban tudunk segíteni. Várjuk Önöket!

Mozgásfejlődés lépése

Fanni: Üdv, olyan kérdésem lenne, hogy a 9hónapos kisfiam nagyjából 2 hónapja kúszik, nem szabályosan.. mászogat, 2-3 szabályos kéz-láb tétel után hasra vágja magát és úgy megy tovább. Viszont nagyon állni szeretne, és mindenen felhúzza magát, ebből ül le, W tartásban, ami tudom, hogy nem jó.. nem ült még ki ezen kívül, így az egyik kérdésem, hogy ilyenkor korrigálhatom az ülését nyújtott lábra?! (Egyszer próbáltam, 10 percig úgy ült és játszott, tehát stabilan tartja magát) a másik kérdésem, hogy hogyan motiválhatom inkább mászásra mint állásra - félek, hogy kimarad neki.. Előre is nagyon köszönöm a választ! Fanni

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Fanni! Alapvetően a két hónap kúszás teljesen jó időtartam és semmi gond nincs vele, hogy kezdetekben még csak pár lépéssel próbálkozik a baba,idő kell mire összeáll a teljes koordináció. A nehézséget az okozza, hogy láthatóan az egymás után következő mozgásfázisokban mind megjelenik valamilyen kis eltérés, tehát valahol az alapoknál kell keresni az okokat. Ehhez egy személyes vizsgálat és tanácsadás is sokszor elegendő, hogy a megfelelő technikákkal legyen megtámogatva a baba mozgásfejlődése. Az ülést lehet korrigálni, azonban csak a helyes ülésben eltöltött hosszabb idő a megfelelő (relatív egyenes hát, enyhén hajlított térd, megfelelő szögek, stb), mert a "szalagokon lógva" a nem megfelelő testtartás csak ront a baba mozgáskoordinációján és tartásán is. A mászás erősítéséhez a négykézláb helyzet egyre hosszabb fenntartásában kell segíteni a gyermek számára. Várjuk rendelőnkben amennyiben segítségükre lehetünk!

Arcizom kezelés

Kitti: 3 éves kislányom arca jobb oldala születésekor lebénult. Ugyan ezen az oldalon a füle kisebb. Ezért az orvosktól segítséget nem kaptunk, mivel szerintük nem fejlődött ki az arca jobb oldalán sem az izomzat sem az idegpályák. Hiába bizonygattuk, hogy ödémás volt az arca születése után. 3 hetesen tudtuk először magánban dévénytornára vinni és ott heti 1x áttornáztatták az arcát. Nem akartuk, hogy elsorvadjon az arca, ha van izom, ha nincs. Mert ugye ezt sem vizsgálta meg senki, csak hazaküldtek minket, hogy törődjünk bele. 8 hónaposan sikerült kiharcolnom a szelektív ingeráram kezelést. Az első alkalommal megmozdult az arca. Korházban minden nap 6 percig kezelték, de sajnos hanyagul. A homloka és a szája alatt nem mozgott neki az izom. 15 hónapos volt mikor vettünk egy gépet és megtanultam a kezelést és otthon folytattam. Először háromszög utána trapéz és most már négyszöggel. Most már mozdul neki. Viszont a többi izomtól nagyon el van maradva. Hogy tudnám megerősíteni ezeket az izmokat is? Egy nap hányszor és mennyi ideig kezeljem, szünetet hogy tartsak. Milyen lehetőségeim vannak még az izmok erősítésére? Sajnos itt egyik terapeuta sem hajlandó segíteni. Arra hivatkoznak, hogy ilyen kis babával sosem dolgoztak és nem is tudnak tanácsot adni. Jelenleg napi egy szelektiv 7 perc, napi egy dévény torna. Milyen lehetőségeink vannak még? Jól csináljuk-e? MEkkora szüneteket tartsak a kezelése között( most 2 havonta 2 hét) nem lesz gond az elhúzódó kezelések miatt? Kit kereshetek önöknél aki tudna ezekben segítséget adni?Előre is köszönöm válaszukat!

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Kitti! Az Ön által leírtak megfelenek az általunk is alkalmazott szelektív ingeráram kezelési protokollnak, így az időtartam és szünetek tartásában is - a leírtak alapján - ezt javasolnánk. Ennél pontosabb választ illetve megerősítést, csak személyes vizsgálat alkalmával tudnk adni, hiszen sok egyéb tényező így nem derül ki. Másik terápiás irányként a kinesio tape alkalmazásának kipróbálását javasolnánk. Amennyiben segítségükre lehetünk kérem keressék fel rendelőnket egy vizsgálattal egybekötött tanácsadás időpont egyeztetése kapcsán!

Spiderme

Éva: Kedves Rendelő! Szeretnék érdeklődni hol szerezhető be a Spidermed tartásjavító rezgő eszköz vagy hasonló funkcióval bíró pánt? 16 éves kislányom scoliosis ára javasolták. Köszönöm szépen. Éva

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Éva! Sajnos a Spidermed beszerzése évek óta nagyon nehezített, ezért nem elérhető webáruházunkban sem. A scoliosis kezelés kiegészítésére kinezio tape használatát, betanulását tudjuk javasolni. Amennyiben segítségükre lehetünk ebben, várjuk rendelőnkben!

Ujjait behajlítva tartj

R. Katalin: Üdvözlöm! Nekem lenne egy olyan kérdésem, hogy 4 éves a kisfiam, olyat csinál ha mérges, akkor a kezét nem teljesen, csak az újjait behajtja, mind a 2 kezén. Adhat aggodalomra okot? Köszönöm

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Katalin! Önmagában biztosan nem jelent problémát, valahogy mindenkinek megjelenik a dühe fizikailag is, de függ a mozdulat hosszúságától, erejétől, a társuló koordinációtól illetve a háttérben lévő indulatkezelés, önkontroll és érzelemkifejezés fejlettségétől is.

Ilyenkor javasolt az óvodában érdeklődni, hogy a közösségben hogy látják a kérdést és amennyiben van további kérdés pszichológus konzultációt kérni, illetve az idegrendszer és mozgásállapot együttes vizsgálatára jelentkezni, melyre rendelőnkben is várjuk Önöket!

Nem fordul hasról hátra... 

Betti: Kedves Szakértők! Kislányom 8 és fél hónapos, mászik, ül, áll. Korábban jártunk gyógytornára, aminek segítségével szépen fejlődött (feszes volt az arcizma, háta, bal oldala főleg). A gyógytornász jószívvel engedett el minket, mikor a forgás beindult. Viszont mostanában rágódom azon sokat, hogy probléma-e / lehet-e majd, hogy hasról hátra nem igazán fordult. Akkor is többször inkább csak hátra borult. Most meg már nem is igazán tudom gyakorolni vele, mivel, ha hasra kerül, természetesen már indul az útjára. A felállást úgy 7 hónaposan kezdte gyakorolni. Illetve a kúszás sem volt jellemző, csak felnyomta a fenekét és előre lökte magát. Az ülés, mászás, állás pedig elég gyorsan követte egymást. Lényegében az érdekelne, hogy a fent említettek okoznak - e valamilyen fennakadást. Egyik éjjel például azt vettem észre mikor álmában felsírt, hogy mintha szeretne hasról oldalra fordulni, de a karja oldalra ki volt nyújtva, így ugye az teljesen akadályozta, attól tartok nem is nagyon tudja alkalmazni a hasról hátra fordulást, mintha nem tudná, hogyan kell. Előre is köszönöm szépen a segítséget! Üdv, Betti!

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Betti! A gyerekek fejlődésében ezek a tónuseltéréshez köthető koordinációk egy új mozgásforma, nagyobb növekedés esetleg okosodás kapcsán is újra vissza tudnak erősödni, csak a mértékük, megjelenésük nem ugyanolyan. Emiatt javasoljuk rendelőnkben a mozgásfázisonkénti kontrollt.A probléma megoldása sokszor csak koordinációs tanulást igényel, de lehetséges hogy egy rövidebb ideig tartó kezelés is szükséges. Amennyiben segítségükre lehetünk várjuk rendelőnkben személyes vagy online vizsgálat és tanácsadáson!

W ülés, lábtartás, beszédfejlődés.... 

Niki: Kedves Szakértők! Kislányom 1 éves. Kicsit megkésve, de a határidőkön belül kúszott, mászott. Ül, feláll, oldalazva lépeget, pár másodpercre egyedül meg is áll. Ami aggaszt, hogy az ülés nagy részében W-helyzetben ül. Próbálom kiigazítani, elhívni hogy kizökkenjen ebből az ülésből, de legtöbbször így ül mégis. Tartok tőle, hogy később problémája lesz belőle. A bal lábfeje erősen bedől már pici kora óta. Gyermekorvos szerint ez már az anyaméhben így lehetett, illetve pici korától mindig hason aludt, ami a védőnő szerint nem segített a lábtartásán. A beszédfejlődése meg van késve. Még nem jött meg a hangutánzás: tetete, bababaa. Hangokat ki ad, abajgat. Komplexen a fent leírtakra tudnak javasolni valamit? Akár személyes torna keretében? Köszönettel

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Niki! A lábtartás és a w ülés korrigálása, finom erősítés és másféle koordinációk tanulása biztos, hogy pozitívan hat majd a mozgásfejlődésre. A mozgásfejlődés harmonizálása pedig az idegrendszer egyéb területeinek a fejlődését tudja pozitívan befolyásolni, mint például a beszéd is. Így egy vizsgálattal egybekötött tanácsadás akár személyes, akár online formában is hasznos lehetne. Ott a javasolt terápiák további pontosítása is megtörténik. Várjuk rendelőnkben, a központi telefonszámon illetve emailes elérhetőségen is tudnak időpontot kérni.

Tornavideo küldése..

Marianna: Üdvözlöm!! Szeretnék Önöknek elküldeni egy videót a kisunokámról. Áprilisb 10-én volt egy éves. Ügyesen mászik, ül, viszont a felállást eddig nem próbálta csak párszor. Ilyenkor is lehetett látni, hogy nem jó érzés neki, mintha fájna. Az utóbbi napokban többször felhúzta magát, de nagyon furcsán és ebből a leülés sem megy. Esetleg hová küldhetnék egy videót erről? Norvégiában élnek, ahol mindenre csak azt mondják, hogy kinövi. Sajnos engem nem nyugtat ez meg, de ott nincs semmi olyan lehetőség ahová ezzel lehetne menni. Válaszukat előre is köszönöm! Tisztelettel:Marianna

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Marianna! Rendelőnkben van lehetőség online vizsgálatra és tornára is, melyet bárhonnan a világból igénybe lehet venni. A honlapon az Online egyéni baba- és gyermekgyógytorna felirat alatt a részleteket és a kivitelezés lehetőségeit is el tudják olvasni. Így sokkal pontosabb választ fognak tudni kapni a kérdéseikre és segítséget is egyben a továbbiakkal kapcsolatban. Sok sikert!

Ferde fejtartás és kezesség..

Enikő: A ferdefejtartás és a kezesség összefügg? Ha igen, hogyan?

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Enikő! A kérdés pontosabb megválaszolásához mindenképp szükséges lenne az életkor is, amire vonatkozik. Mert egy kialakult idegrendszernél a kezesség és az, hogy a kisbabák melyik kezüket használják nem ugyanazt kérdéskört foglalják magukban. A kisbabák kézhasználatánál jelentős befolyással bír a ferde fejtartás, mind a terhelés, reflexek és esetleges rossz érzet miatt is, de ez nem egyenlő a később kialakult kezességgel, amit az agyféltekék munkája vagy a genetikai adottságok mellett számos tényező befolyásol. Ráadásul fontos szempont, hogy mi áll a háttérben: egy rossz tartás, terhelés, feszülés, nem megfelelő ízületi helyzet, a szem nem megfelelő működése vagy egyéb okok...

Fejfordítás 2 hónaposa

Katalin:Tisztelt szakértő!Kislány unokám 2 hónapos. Hasra fektetve nem tudja átfordítani a fejét csak segítséggel,akkor is csak bal oldalra.A fényes tárgyakat követi tekintetével ,de különben nem figyel sem mozgásra,sem zajra. Orvos ,védőnő szerint minden rendben van.Valóban?

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Katalin! A babát körülvevő szakemberek a saját területükön biztos, hogy megfelelően felkészültek, így ha nem látnak nagy gondot, valószínűleg nem kell aggódni. Emellett 2 hónaposan valóban szükséges már a baba számára a fej emelés és átfordítas szabad kivitelezése, de ez kevés információ a pontosabb diagnosztikához. A háttérben lévő okok részletesebb megvizsgálása illetve a megfelelő segítség vagy támogatás megtanulása vagy esetleg egy javulást segítő kezelés, terápia ajánlása biztos,hogy mindenki számára hasznos és megnyugtató lehet. Erre rendelőnkben egy vizsgálattal egybekötött tanácsadás során van lehetőség.Várjuk Önöket!

Nem akar mászn

Sz.Gina: Üdv! Kisfiam 1 hét híján 10 hónapos, 2 hónapja kúszik, már teljesen szabályosan, de mászni nem akar. Négykézlábba se tud menni. Dévény tornára jártunk 6 hetes korától 2 hónapig nyaki hypotónia miatt, azóta mindent időre csinált. 2-3 havonta járunk Dévényre kontrollra azóta, legutóbb azt a feladatot kaptuk, hogy négykázlábban hintáztassuk. Ez egy ideig ment is, tetszett neki, de kb egy hónapja nem tudom négykézlábba rakni, tolja le a csípőit, feszíti hátra a felsőtestét meg a karjait, amint próbálnám lerakni. Mindig hiszti lesz belőle. Egyébkènt előfordult már 1x-2x, hogy rövid ideig felállt négykézlábra, szóval elvileg képes rá, de semmi jele annak, hogy mászna rövidesen. Mi lehet a probléma? Hogy segíthetnék neki így, hogy nem engedi, hogy négykézlábra tegyem? Próbálok akadályokat elérakni, mindent szépen átmászik,de aztán kúszik tovább. El vagyok keseredve. :( Dévényre 1 hét múlva kell mennünk kontrollra, de úgy érzem, hogy kevés, amit ott kapunk. Köszönöm a választ előre is!

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Gina! Valószínűleg a négykézláb megtartása, illetve az zavarja a babát, hogy nem tud szabadon játszani közben, vagyis úgy támaszkodni, hogy egy kezét megemelje. Ilyenkor kezdetben segít ha inkább alátámasztjuk a pocakot egy párnával vagy hengerrel és főként a combokat tartjuk, hogy legyen kicsit nagyobb szabadsága a kezeknek, de mégis négykézláb legyen. Mindenképp jelezze a Dévényes terapeuta számára, hogy kellene segítség és mivel Ő kezeli, így Ő még pontosabban fog tud terápiát javasolni, de az aktív gyógytorna biztosan jó kiegészítés lehet.

Felfele né

Gabriella T.: Jo estet. A kisfiam 3,5 honapos. Hasrol hatra fordul. Szepen elvan hason is. Viszont nem tudom gond e, de felfele nez tobbszor egy nap, ugy ertem nem a plafont hanem a feje fole. Ha atforditom,mashova teszem le akkor is csinalja. Kozben a fejet is felfele/hatra fesziti es olyan mintha a mellkhasa vagy a dereka is megemelkedne. Par madodpercig csinalja,kozbe mosolyog, jar keze-laba. Visszater rendes helyzetbe magatol. Ez vajon baj?

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Gabrilella! A felfele nézés a leírtak alapján, hogy kivtitelezhető legyen mindenképp egy feszengéssel jár együtt a baba számára, ami sosem a kényelmes,komfortos tartás része. Nem feltétlenül valami baj jele, mert lehetséges például, hogy a visszafordulást próbálja megoldani, csak nem megfelelő stratégiával vagy nem tudja jól letenni a fejét. Érdemes ilyenkor gyógytornász vizsgálaton az okot megkeresni és úgy pontosabb válaszokat kapni.

Önállóan nem szívesen jár.... 

Nóra: Tisztelt szakértők!Kisfiam 23 hónapos Koraszülött lett 35hetre 2000gm és 44 cm. Voltunk gyógytornàn is 4 hónaposan nehezen ment jobbról balra fordulás ott azt mondták kicsit le vannak tapadva az izmok de segítettek rajta . Mindet később készítünk el csinálni kb 2hetre de utána neki is mentek a dolgok . 1 éves kora után ált fel a bútorok mellet . 1,5 hónaposan kezdet el menni is a bútorok mellet . 1 hónapja tette meg magában az első lépéseket . De azóta is nehezen akar magában menni inkább mindig csak mászik vagy a bútorok mellet megy magában . Kicsit aggódom ! Mi okozhatja ezt a dolgot ? Sokan akik minket ismernek azt mondják hogy kicsit lusta meg nem akarja csinálni ! Köszönöm szépen a válaszukat!

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Nóra! Vannak gyerekek akinek nem olyan nagy a mozgásigényük, de az önálló járás ritkán múlik ezen, inkább valamilyen nehezítő tényező áll ilyenkor a háttérben. Érdemes szemészeti vizsgálatra elmenni, hogy biztos megfelelően látja-e a távolságokat és nem itt van-e a bizonytalanság oka. Gyógytornász vizsgálaton pedig az idegrendszer érettségét, az egyensúly, terhelés és izomzat állapotának felmérése után lehet pontosabb terápiás útvonalat megállapítani vagy tanácsokkal ellátni a bátorítás kapcsán.

Egyik lábán lábujjhegyen áll...

Emese: Szép napot a kis fiam májusban lessz 1 éves. Az a problémám vagy is nem tudom az e hogy már feláll támaszkodik 4 kézláb is gyönyörűen megy mindent megcsinal viszont Amikor fel áll a bal lábán nagyon szépen leteszi a talpát szépen támassza magát veleViszont a jobb lábával mindig csak lábujjhegyen áll hogy ez probléma vagy mi lehet az oka vagy lessz e probléma?

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Emese! Valószínűleg az izomzata még nem érett eléggé a felálláshoz, valamint a jobb és bal oldala között nem harmónikus a tónuseloszlás és koordináció, emiatt a testsúly sem. Érdemes egy gyógytornász vizsgálaton átnézni, hogy csak átmeneti (pl otthoni aktív gyógytorna feladatokkal korrigálható) vagy kezelést (pl manuálterápia, gyógytornásszal együtt végzett gyógytorna) igénylő különbségről van-e szó a kisfiúnál.

Ellaposodott fe

T.Szilvia:Tisztelt Szakértők! Kislányom 15 hónapos, D vitamin hiány miatt alakult ki nála laposfejűség és “O láb”. (2 hete diagnosztizálták enyhe “angolkórral”. Eddig külföldön éltünk, ott mindenre azt mondták majd kinövi.) A lábakat már speciális cipővel és tornával kezeljük, de a fejlaposodás kezelésével nem tudjuk kihez fordulhatnánk, ebben kérném segítségüket. Javulhat magától az emelt dózisú D vitamin hatására, vagy speciális masszázsra/beavatkozásra lenne szükség? Ebben az esetben milyen szakorvos felkeresése javasolt? Megtisztelő válaszukat előre is nagyon köszönöm!

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Szilvia! A laposság mértéke nagyban meghatározó. Kisebb és nagyobb eltéréseknél is a Craniosacralis terápia egyéb manuálterápiákkal kiegészítve sikeresen tud a koponya megfelelő alakulásában segíteni. Eszközökből pedig a sisakterápiának érdemes utánajárni, ezzel kapcsolatban gyermekideggyógyász felkeresése is javasolt.

Csak bizonyos ételeket fogad el... 

H.Szilvia: Kisfiam most 5 éves. Problémám, hogy csak bizonyos ételeket fogad el, egészen kiskora óta. Ami neki nem szimpatikus, azt meg sem kóstolja. Elég szűk a választék, amit szívesen megeszik. Voltunk felmérésen korábban, ott kizárták az autizmust. Most csoportos szenzoros TSMT tornára járunk. Esetleg evésterápiával tudnánk elérni valamilyen változást? Köszönöm.

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Szilvia! A csoportos TSMT terápiában az idegrendszer számos területe jól tud fejlődni, harmonizálódni, de a finomabb érzékeléses részekre sokszor kevésbé van lehetőség, így arra megéri egyéni terápiában segítséget kérni. Erre az etetésterápiás konzultáció is jó alkalom lehet vagy egy ilyen irányú egyéni TSMT feladatsor kérése is. Emellett pszichológussal való konzultáció is sokszor hasznos ebben a témában.

Gerincferdülés gyógytorna

Hajnalka: Kedves Gyógytornászok! A kislányomnak ( 7 éves, másodikos ) a mai ortopédiai vizsgálat eredményeként kell otthoni gyógytornát végeznünk ( D jobbra L balra convex scol., csípő klin neg., latens Achilles kontr. ) A kérdésem az lenne, hogy milyen gyógytorna javasolt ilyen esetben, milyen úton induljunk el? Köszönettel: Hajnalka

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Hajnalka! Ebben az esetben sokat számít a fokoknak a mértéke, vagyis hogy mekkora maga a gerincferdülés. Mivel már scoliosisként kapták a diagnózist, mindenképp a Schroth terápiát javasolnám, illetve aktív gyógytornát. 

Tölcsérmellkas gyógytorna

K.Ágnes: Tisztelt Szakértők! Az ortopédiai szűrésen jelezték, hogy két hónapos kislányomnak enyhe tölcsérmellkasa van. Csukláskor és sírásnál kifejezettebb a horpadás . A doktor úr szerint nincs vele teendő, csak esztétikai a probléma. Úgy tudom, gyógytornával lehet javítani a jelenlegi állapoton. Mikor érdemes elkezdeni? Üdvözlettel, K.Ágnes

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Ágnes! Gyógytornával, pozícionálással, a megfelelő terápiákkal, játékkal az esetek nagy részében lehet javítani a tölcsérmellkas alakulásán illetve az ehhez esetleg kapcsolódó testtartás problémákat megelőzni. Ezek közül már sokat pici babaként is érdemes alkalmazni, így egy vizsgálattal egybekötött tanácsadás már ezen az életkoron is hasznos lehet.

Szájába veszi a lábát.... 

Vivien: Kedves Szakértők! Kislányom 5 hónapos és nem játszik a lábaival, nem emeli a szájához őket. Ez jelezhet problémát? Hátról hasra mindkét irányba fordul. Hasról hátra még csak egyik irányba. Észrevettem még, hogy ha támaszkodik, nem nyújtja ki teljesen az ujjait, habár a keze nincs ökölben sem. Játékai után szépen szokott nyúlni hason is.

Válaszukat előre is köszönöm. Üdvözlettel:Vivien

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Vivien! Alapvetően ebben az időszakban már jó próbálgatni ezt a babának, úgyhogy érdemes segíteni Neki ebben. Az ellentétes kezével megfogni a lábfejét, simogatni, a szájához vinni,viccelődni...A Mackógyógytorna Babatorna I. vagy a kezek-vállak terhelésére a Mackógyógytorna Nagylabdás gyakorlatsor I. segítség lehet a gyakorláshoz. Amennyiben nehéznek érzik vagy kellemetlen a baba számára, akkor érdemes szakemberrel konzultálni.

Befelé lép...

Csilla: Kislányom 1,5 éves és a jobb lábával, ha téli kiscsizma van rajta nagyon befelé lép. Mivel tudnám ezt korrigálni? Köszönöm a választ! :)

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Csilla!A befelé fordulás kiindulópontja többféle lehet ilyen esetben és ezt fontos megállapítani helyesen,mert a terápia ezalapján veszi fel a megfelelő irányt. Lehetséges akár a vádli csontnövekedéssel együtt járó vagy ettől teljesen független feszessége, a jobb és bal oldal tónuseloszlásának egyenetlensége, koordinációs nehézség, a csípő körüli izmok nem megfelelő harmóniája vagy akár a nem megfelelő cipő is... és még számos háttér. Így javaslom, hogy egy tanácsadás keretében gyógytornásszal együtt nézzék át a kiváltó okot és így ha szükséges (lehet egy magától is rendeződő átmeneti nehézség is), a célzott terápiát kezdjék el. Várjuk rendelőnkben amennyiben segítségükre lehetünk ebben!

Térden járás...
M.Boglárka: Tisztelt szakértők! Kislányom 16 hónapos és hónapok óta a térdèn jár. Megmutattam online gyógytornásznak aki szerint így ránézésre nincs gond ,én mégis aggódom. Mindent időben csinált , szépen ügyesen tankönyv szerűen. 4 hónaposan forgott hátról hasra két hét múlva vissza, 7 hónaposan kúszott , 8.5 hónapos kora óta gyorsan szépen mászik. 11 honapos kora körül állt fel egyedül bútor mellett. 15 hónaposan elindult pár lépést és azt szerette volna ha vezetgetjük,de ennek nem vagyok híve és a nagyobb gyerekeim egyikèvel sem alkalmaztam. De az eltelt egy hónapban egyáltalán nem akar már sétálni ,folyamatosan térden jár. Nagyon gyorsan egyébként. A kis térde már tiszta bőrkemènyedès. Érdekes hogy hetekig gyakorolgatta a szoba közepén hogy gugolásból felálljon kapaszkodàs nélkül, és ment is neki. De most azt sem csinálja. Kezdek aggódni. Mi okozhatja ezt a dolgot? 3 hónaposan egyébként átnézte Dèvènyes , semmi problémát nem talált. (Nem panasz miatt mentünk,csak úgy biztonsági okból) 40. Hétre született egyèbkènt ,gyorsan,spontànul. 9/10 és 10/10 es apgarral ,egy évig szopott. Köszönöm a választ!

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Boglárka! A fejlődési ritmust végignézve valahogy kilóg már az elindulás -önmagában teljesen normális- időpontja is, mert jóval hosszabb idő telik el,mint a többi mozgásfázis tanulásánál. Így alapvetően lehet ez egy átmeneti biztonságkereső szakasz, de van alapja annak a gondolatnak is, hogy valami nehézség áll a hátterében. Ez lehet akár az idegrendszer éretlensége, a térdenállás miatt kialakult feszesség, a koordináció a talphoz képest vagy az egy lábon állás nehézsége is pld. Érdemes szemészeti vizsgálatra elmenni a biztonság kedvéért (biztosan jól látja-e a körülötte lévő távolságokat) és amennyiben hosszabb távon se változik neurológiai konzultációt kérni. A megfelelő koordináció és érzékelés megtanulására a gyógytorna jó eszköz lehet, mindenképp javasolt ilyenkor egy másodvélemény kérése is. Otthoni gyakorlásként addigis a változatos talpingerek, megfelelő cipő használata és a Mackógyógytorna Nagylabdás gyakorlatsor II.-t ajánlanám. Várjuk rendelőnkben akár online formában is amennyiben segítséget tudunk nyújtani! 

Szupinált szandál...

Enikő: Kedves Gyógytornász! A kislányom 11 hónapos, egy hónapja kapaszkodva feláll. Konduktorhoz járunk, mert nagyon merev volt az izomzata, viszont ahogy felállt kiderült hogy hypoton a lába. Szupinált szandált, kinezio tape-t ajánlották, kérdésem, hogy a szandált egész nap hordja? Mászik, időnként feláll (szeret álldogálni). A szandál hordása segít az izmoknak, szalagoknak? Salust vettünk. Aggódunk, mert 3 hónap múlva kell visszamennünk kontrollra, ami elég hosszú idő.

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Enikő! Gyógytornász nézőpontból egészséges, minimális izomtónuseloszlási zavarral járó mozgásfejlődésben az egésznapos szupinált alátámasztást soknak találom. Ilyenkor a cipővel kapcsolatban mindenképp megéri ortopédorvossal is konzultálni. A cipő a megfelelő sarokhelyzet és terhelés beállításában segít leginkább, de a talpnak ugyanúgy szüksége van ilyenkor változatos ingerekre is a talaj felől pl dudoros szőnyeg, keményebb-puhább felületek, stb. A hipotón alsó végtag és a feszesebb felsőtest mindenképp azt jelzi, hogy még a mászásban és felállásban is erősödnie kell és maga a bokabedőlés is részben inkább kompenzációként alakul ki. Amennyiben bizonytalannak érzik magukat egy élő vagy online konzultáció keretében is bármikor várjuk Önöket rendelőnkben.  

Beszédébresztés könyv... 

E: Jó napot kívánok! Érdeklődni szeretnék, a beszédébresztéses könyv hasznos lehet-e még egy közel 5 éves Down-kóros gyereknek, akinek a szókincse ugyan elég nagy, de a legtöbb mássalhangzó kiejtése pontatlan, és alkalmanként mindig máshogy ejti ugyanazt a szót.

Mackórendelő szakembere: Kedves E! A Mackógyógytorna a beszédébresztésért könyv főleg kisebb gyermekek számára hasznos, mert sok olyan gyakorlat van benne, amihez a az egész testet mozgatjuk a térben. Ehhez egy 5 éves már nehéz és nem lesz olyan hatékony a kivitelezés. Egy online logopéiai tanácsadást javasolnék, ahol egy olyan alternatív változatot tudnának kitalálni, ami az Önök számára is jól megvalósítható

Kúszásból mászásba

Lulu: Tisztelt Szakértő! Fiam 9 hónapos, aktívan kúszik, de csak fókázva. Lábait, térdeit is használja, tolja magát előre ezekkel, de a kezét nem váltva, hanem párosan, vállból lendítve magát előre halad nagy lelkesedéssel. Négykézlábra is tud állni, és hintázik (kutyázik). Probléma-e, akadályozza-e a mászás kialakulását, ha megmarad ez a fókázás? Szakember látta, nem kötöttek az izmai. Segítségüket előre is köszönöm.

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Lulu! Mindig van oka annak, hogy a váltott mozgás nehezebben alakul ki, de sokszor csak több időre van szüksége a babának a terhelés megerősödéshez, az egyensúly megtalálására vagy a keresztmozgások összehangolásához. Ha az izmok nem kötöttek az már egy jó kiindulópont, valószínűleg passzív terápiára nem lesz szükség, de lehet a mozgás elindítására aktív gyakorlatok segítséget jelentenének, így egy gyógytornásszal való konzultáció aktív gyógytorna feladatok céljából hasznos lehetne. Addig is az átmozgatás és az egy kezes ügyesebb terhelés kialakítása lehet egy jó kezdés a gyakorlásban, melyre a Mackógyógytorna Babatorna III. és a Mackógyógytorna Nagylabdás gyakorlatsor I.- t ajánlanám.

Eldől ülésből...

B.Ágnes: Tisztelt Szakértő! 10 hónapos a kislányom. Mászik, stabilan ül a földön, feláll, sétál ha fogjuk a kezét, vagy a bútorokon támaszkodva. De ha a babakocsiba ültetem vagy az etetőszékbe teszem eldől ez egyik oldalra (nem ugyanarra az aldalra) és folyik ki az etetőszékből, babakocsiból. Több babakocsit is próbáltunk már mindegyikben ugyan azt csinálja. Mászni viszont szépen mászik van h a bátyjával (2 éves) versenyez. Ha a padlón ül, stabil, gyönyörű egyenes háta van. Ön szerint lehet probléma. Vagy csak elfarad a gyerek? Etetőszékbe van h a labát is felteszi... Így lazulgat?? Egyébként megy egész nap. Várom válaszát.

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Ágnes! A leírtak alapján a szituációkban az különbözik, hogy ha egyenes maradhat a lába vagy a háta akkor ügyesen tud mozogni és stabilizálni, ha viszont folyamatosan hajlítva kell tartania, akkor az nem sikerül. Azaz valahol erősen kell feszítenie az izmait ahhoz, hogy meg tudja tartani magát. Ez lehet csak a fejlődés része, amikor többet akar egy baba,mint amennyit már ténylegesen meg tud csinálni illetve lehet a mozgás és testkontroll nem megfelelő összehangolásának következménye vagy az izomtónus valamely sajátos adottságának következménye is. Amennyiben nincs egyéb tényező a háttérben aktív gyógytornával illetve szükség esetén szenzomotoros tornával vagy manuálterápiával kiegészítve gyorsan meg lehet tanítani a megfelelő mozdulatokat. Javaslom, hogy gyógytornász szakembert keressenek fel. Addigis otthoni gyakorlásra a Mackógyógytorna Nagylabdás gyakorlatsor II.-t tudom ajánlani.

Nem teszi le a fejét...

Olívia: Üdvözlet!7 hónapos a kisfiam, hason nagyon szeret lenne de pici kora óta nem szereti illetve nem is szokta letenni a fejét oldalra! Ha éjszaka hasra is fordul inkább felsír de nem teszi le csak tartja!Ez gond lehet? Hogy lehet segíteni?Köszönettel

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Olívia! Többféle tényező is állhat a nehézség hátterében, de az biztos hogy nem komfortos egy babának sem, ha nem tud pihenni amikor szüksége lenne rá. Leggyakrabban valamilyen feszessebb terület okozza az ellazulás nehézségét, melyet a fasciaterápiák (Dévény, FDM, Pfaffenrot,stb) megfelelően tudnak kezelni és segíteni,mellette az aktív gyógytorna segíti a szükséges koordinációt. Keressenek fel gyógytornász szakembert és gyors javulást kívánunk!

Még nem jár...

Bernadett: 2 éves elmúlt a kislányom 2 hónapja, de nem áll és jár kapaszkodás nélkül. Bútor mellett lépeget, és térden közlekedik. 35.hétre született természetes úton, spontán, probléma mentesen. Gyógytornászhoz és pedagógiai szakszolgálathoz járunk, azt mondják nincs szervi oka, de megkésett az idegrendszere. Nagyon aggódom mégis hogy miért nem tud állni és járni. Hatalmas területen tud szabadon mozogni, labdán, gördeszkán kell tornáznia, sokat hintázik, szeret maszokazni. Tanácstalan vagyok hogy kihez vihetnek. Neurológus nem látta meg. Ortopédiai vizsgálat sem történt. Egy kis faluban lakunk, kevés segítséget kapunk. Hálásan köszönöm a választ! Áldott hétvégét kívánok!

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Bernadett! A neurológus által adott iránymutatás biztos, hogy fontos lenne a terápia leghatékonyabb megtervezéséhez, amennyiben meg tudják oldani, próbáljanak eljutni. A leírtak sajnos még kevés a pontosabb segítséghez,de ezalapján a lépés és az állás stabilizálása a jelenlegi feladat és az egyes területek összehangolása. Rendelőnkben lehetőség van Online konzultáción részt venni, ahol konkrét kiegészítő feladatokat tudnak esetleg az eddigiek mellé még egyeztetni illetve jobban meg lehet találni a nehézség közepét. Várjuk Önöket!

Nem szimmetrikus mászás...... 

Ilona: Tisztelt Szakértő!Unokám 12 hónapos, 11 kg.. Szerintem: kihagyta a hagyományos mászást: 2 kéz-2 láb. A bal lába hagyományos mászó mozdulatot tesz. De a jobb lábát térdben hajlítva mozdítja előre és a talpát teszi le. Kapaszkodva feláll, de a jobb lábát spiccre teszi, aztán "igazítja talpra". Köszönöm válaszát , Ilona

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Ilona! Ez valóban egy aszimmetrikus mászás leírása és a lábujjhegyen állás is lehet ezzel kapcsolatos a Kisunokánál. Az testsúlyát meg kell tanulnia középre helyezni és ráterhelni a jobb oldalára is, valamint az izomtónus eloszlását, azaz a feszesebb vagy gyengébb területeket egyensúlyba hozni. Gyógytornász szakember vezetésével aktív gyógytorna és szenzomotoros feladatok végzése vagy manuális kezelés biztos h sokat segíthet a megfelelő mozgásformák elsajátításában.

Online gyógytornász vizsgálat.... 

V. Eszter: Kedves Szakértő, A kisfiam 8,5 hónapos és még nem kúszik, mind a 2 irányba forog és gurulva éri el a kiszemelt tárgyakat. Látszólag ez már őt is zavarja, hogy nem tud előre haladni, amikor nagyon felhúzza magát a kezeivel megtámasztva a hasán hintázik. Védőnővel történt egyeztetés alapján Dévényes szakemberhez kellene fordulnunk, de a nyári szabadságolások miatt nem sikerült még időpontot egyeztetnem velük. Mihamarabb szeretném szakembernek megmutatni esetleg az Önök online konzultációja állapotfelmérésre megfelelő lehet?Válaszát és segítségét előre is köszönöm!

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Eszter! Igen, megfelelő, rendelőnkben mindenképp egy vizsgálattal kezdődik a terápia, mert a Dévény terápia mellett is többféle kezelés illetve torna létezik, ami egy adott problémára, jelen esetben a mozgáselindítás illetve a megrekedés segítésére megfelelő lehet. A vizsgáló így az Önök számára a leghatékonyabb terápiás menetet tudja összeállítani. Keressék bizalommal rendelőnket a honlapon található elérhetőségek valamelyikén.

 Terápia ellaposodott fejre..... 

Ágota: A kisfiam 5,5 hónapos. Nagyon jól mozgatja a fejét, mindkét irányba, de mikor alszik, akkor háton alszik, hiába fordítom át jobbra/balra a fejét. Így a fej hátsó része ellaposodott. Van rá esély, hogy szép kerek feje legyen? És ez hogy érhetó el? Milyen párnát vásároljak? Létezik olyan mozgásterápia ami ebben segíthet? Válaszukat elóre is köszönöm

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Ágota! A fej kerekségén ezen az életkoron még sokat lehet változtatni a megfelelő terápiákkal és eszközökkel. A legfontosabb megtalálni az okát annak, hogy miért kezdődött el a laposodás (pld: feszesség vagy puhaság a test egyes területein), a terápia menetét meghatározni és megfelelő kezelési lehetőségeket körüljárni. Érdemes szakembert felkeresni és megvizsgálni a részleteket. Az éber időszakokban sokat legyen hason a baba és addigis a Mackógyógytorna babapárnát és a hozzá tartozó Mackógyógytorna fejüket egy oldalra fordító babáknak feladatsort tudom javasolni a terápia segítésére. 

Stabil ülés

Veronika: Kisfiam 11 hónapos és még nem ül stabilan, viszont egyre többet játszik es pihen W ülésben. Egész nap mászik, lépked a bútorok mellett, felkapaszkodik. Nagyon aktív baba. Hogyan tudom leszoktatni a W ülésről? Sok helyen olvastam, hogy mennyire káros, viszont a rendes ülés felé még csak halvány jelek vannak. Előre is köszönöm a segítséget!

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Veronika! Először a legjobb út sokszor előrehelyezni a lábakat ülésben, illetve az előre nyújtott lábbal való ülés mellett többféle ülést próbálgatni (pl "z" , "török"). Sokszor ez csak a törzs stabilitás tanulásásnak első lépcsőfoka. Otthoni gyakorlásra a Mackógyógytorna Nagylabdás gyakorlatsor II.-t ajánlanám. Amennyiben pár hét alatt nem alakul az ülés mindenképp keressenek fel gyógytornász szakembert. 

Repülőzés

Bernadett: Tisztelt Gyógytornász Szakértők! 3,5 hónapos kisfiam mozgásfejlődésével kapcsolatban szeretnék kérdezni. A kezdetektől sokat fektetjük hasra, nem tiltakozott ellene eddig, csak jelzi, amikor már fárasztó neki ez a helyzet. Szépen, időben elkezdte emelni és tartani, fordítani is a fejét hason fekve is. 2 hete elkezdett a hátáról balra a hasára átfordulni. Ha letesszük a hátára, pár másodperc elteltével egyből fordul is. A másik irányba még nem próbálgatja. Most már legtöbbször átfordulás után az alul maradt kezét is ki tudja húzni magának. 10-15 percet eltölt hason fekvésben, utána jelzi, hogy elfáradt. Ami kicsit aggaszt: hason fekvésben sokszor megemelve oldalra tárja vállmagasságban a karjait, közben a fejét és mellkasát is megemelve tartja, karjaival, mintha a levegőben "úszna". Ez a "repülőzés"? Ezt a mozdulatot csak azóta csinálja, mióta önállóan fordul át a hasára. Úgy tűnik nekem, mintha szeretne előrefelé haladni és ebből az elhatározásból születne ez a furcsa mozgás, mivel kúszni még nem tud. Néha a fenekét is tologatja felfelé hason fekve. Ha picit segítünk neki beállítani a kezeit, szépen tudja tartani az alkartámaszt, olykor már a könyökeit is próbálja kinyújtogatni, a kezeit viszont ilyenkor még főleg ökölbe zárva tartja (háton fekve ügyesen nyúl tárgyak után és megfogja őket). Aztán, ha valamiért pl nyúlni szeretne vagy úgy tűnik, mintha haladni szeretne előre, akkor egyből így oldalra emelkednek a kezei. Kórosnak számít ebben a korban ez a mozdulat vagy csak még gyengék a vállai és ha megerősödnek, akkor menni fog szabályosan a támaszkodás? Segítsünk neki mindig beállítani a helyes támaszt? Válaszukat előre is nagyon köszönöm!

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Bernadett! A leírt mozdulatsor megfelelhet a "repülőzésnek" és mindenképp érdemes javítgatni. Bármikor része lehet az egészséges mozgásfejlődésnek pár ilyen mozdulat,de a kiindulási ok, a mértéke és a kivitelezés minősége összetett kérdés, melyet egyéni vizsgálat során érdemes szakemberrel átbeszélni.

Autista gyerek étkezése... 

PKGy: Tisztelt szakértők. Autista gyermek esetén az étkezéssel kapcsolatban fordulok önökhöz. Nem eszik húst, sem zöldségeket..minden mást többnyire igen. Aluszékony, karikásak a szemei, sápadt. Laboreredménye alapján minden rendben, de esetleg nem e lehetne mégis hogy valami hiány esetleg vitaminhiány álhat a háttérben? Tudnának ajánlani olyan multivitamin szirupot amivel pótolhatjuk neki a nem bevitt természetes ásványianyagokat, vitaminokat? Nagyon szépen köszönöm előre is a segítséget! Üdv

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves PKGy! Sajnos gyógytorna rendelőként ebben a témában nem vagyunk kompetensek, mindenképp javasolnám, hogy autizmussal foglalkozó szakemberrel vagy dietetikussal vegyék fel a kapcsolatot.Sok sikert!

Mit, mikor, hogyan?...

BB:Tisztelt Szakértők! Több kérdésem is adódott, ha lehetséges.

  • Mennyi idős korban javasolt a babakocsi mózes részét a sport részre váltani? Milyen szögben ajánlott megdönteni az első időkben a sportrészt
  • Mennyi idős kortól szabad a babát úgy kézben tartani, hogy kifelé fordítjuk és egyik kezünkkel a popsiját támasztjuk alá, másikkal a hónaljai alatt tartjuk a mellkasa előtt átfogva?
  • Adamo hintában mennyi ideig ajánlott/szabad feküdnie a babának?
  • Hozzátápláláshoz (6 hónapos korban tervezzük majd), ha még nem ül önállóan a baba, mibe ajánlott ültetni?
  • Pihenőszék használata javasolt vagy a gerinc fejlődése szempontjából és a mozgásfejlődés szempontjából (valamelyest korlátozza a szabad mozgást) inkább nem ajánlott?

Hálásan köszönöm a segítséget előre is!

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves BB! A gyerekek képességei és az hogy mi mikor megfelelő számukra nem köthető csak az életkorukhoz, ugyanúgy befolyásolja a habitusa, a tónusa, stb és az Őket körülvevő élethelyzet is, ezért konkrét számokat nehéz megadni, Így például a leírt kézben tartás biztonságának első központi kérdése itt az, hogy a baba a fejét már önállóan és biztonsággal tudja koordinálni és tartani a térben, hiszen arra már nem marad szabad kéz. A hinta célja lehet terápiás, lehet játék vagy megnyugtatás-alvás is, ami más időegységeket ölel fel, mindenesetre a sok és rendszeres hintázás- amennyiben szereti a baba- jó, azonban érdemes észben tartani, hogy a talaj az a felület amire elsődlegesen szükség van a fejlődéshez. A hozzátáplálás kezdetén a szakemberek a szülő ölében megfelelően tartva vagy az etetőszékben a súlyt megfelelően eloszlatva, kitámasztva való etetést tartják a legoptimálisabbnak. Pihenőszék rövid idejű használatat nem káros, de a fejlődés szempontjából alapvetően nincs rá szüksége a gyerekeknek. 

Opisthotonus... 

H.Vivien: Tisztelt Doktorúr/Doktornő! Kisfiam sokszor hátonfekve a sarkára támaszkodva kinyomja az egész derekát, hasát is, mintha hidat formálna. Ez az opisthotonus? Mit jelent? Hogy lehet kezelni? Úgy csinál mintha erőlködne! Dévényes szakember ferde fejtartást és hason C tartást állapított meg nála! Ez a Kiss szindróma? Valamint túl erős moro reflexet. Az első két hónapban nagyon sokat sírt és most is nagyon nyűgös, nyugtalan, mozgékony baba. Öltöztetni, pelenkázni is nehéz, mert feszíti kezeit, lábait, sapkát nem viseli el magán. Köszönöm: Vivien

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Vivien! Mindenképpen keressenek fel neurológust a kérdéssel kapcsolatban, mert Ő fog tudni teljeskörűen válaszolni. Gyógytornászként abban tudok segíteni, hogy igen, az opistothonus lehet ilyen kinézetű jelenség és a gerinc hátrafeszített ívét jelenti. Az, hogy ez kóros vagy nem illetve milyen komolyságú a dolog, kapcsolódik-e bármiféle szindrómához az ennél sokkal több tényezőtől függ, melyet a szakorvos kompetenciája megállapítani. A feszesség illetve feszítés csökkentése a Dévény kezeléssel, illetve a diagnosztika utáni más terápiákkal kiegészítve biztos, hogy sokat fog segíteni a mindennapok harmonizálásában.

Befelé dől a bokája... 

S.Janka:Tisztelt Szakértő! Kisfiam bokája dévényes szakember megállapítása alapján befele dől. Szupi cipőt hordunk. Mivel tudom segíteni a helyzet javulását? Valamilyen eszközt vagy tornát tudna javasolni? Köszönettel!

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Janka! Az életkor ismeretének hiányában mindenképp javasolnám az ortopédorvossal való konzultációt is, de emellett a szakember véleménye alapján elindított odafigyelés és torna, valamint eszközök használata biztos hogy nem lesz ártalmas. A lehetőségek keretein belül - akár vásárolt, akár saját magunk által készített - változatos talaj kialakítása a lakáson belül is egy hasznos út lehet. Egy- egy olyan eszköz beszerzése, ami a bokát kifele billenti pl tüskés felgömb vagy szupinációs háztetőn való álldogálás, gyakorlás szintén segíthet a jobb pozíció megéreztetésében. Webáruházunkban a termékek és a hozzájuk tartozó feladatsorok között többféle lehetsőgéget is lehet találni. A leghatékonyabb útja a tornának az egyéni gyógytornász vizsgálat keretében átbeszélt irány, mert a boka bedőlését a test és mozgás egészével együtt érdemes nézni, így látjuk jól az ok-okozati összefüggéseket és a megfelelő segítség útját.

Belső talpélen jár

Cs.Renáta: Tisztelt Szakértő! 2éves kisfiam belső talpélen jár , belső talpélen koptatja a cipőket befelé áll a kis lábfeje bokája . Milyen terápiát/tornát /könyvet ajánlanak ? Amivel tudom korigálni! Ponte20 cipőnk volt a téli amit le is kellett cserélnünk mert látványos volt a járásán is! Mit javasolnak milyen cipőt vegyünk ? Szükséges a szupinált? Köszönöm szépen

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Renáta! Mindenképp javasolt először egy ortopédorvosi konzultációra elmenni, hogy pontos diagnózis alapján kezdődjön meg a terápia és a megfelelő cipő elbírálása miatt is. Az ezt követő gyógytornász vizsgálat alkalmával már sokkal hatékonyabban lehet megállapítani a szükséges torna vagy kezelés menetét és a kiegészítő terápiákat pl kinesio tape, illetve a megfelelő eszközök (pl a változatosabb talaj kialakítása vagy külső lábélre terhelés elősegítése) ajánlását. Kezdetnek otthoni gyakorlásra a Mackógyógytorna a lábboltozat alakulásáért feladatsort ajánlanám, melyben érdekes, hatékony, már 2 évesen is végezhető feladatokat talál.

Csak az egyik oldalra fordul..... 

Dóra: Tisztelt Szakèrtő! Kisfiam 6,5 hónapos,az egyik irányba forog csak folyamatosan ha a földön van,másik irányba csak segítséggel fordul.Illetve amikor hasról fordulna hátra,pár màsodpercig repülő mozdulatokat csinál.Ha a forgás soràn tárgyban vagy pèldàul falnak ütközik sem próbál a másik irányba fordulni.Mit javasolnak?

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Dóra! Önmagában ha egy baba egyik oldalra előbb tanulja meg a forgást vagy pár másodpercre repülőzik az része lehet az egészséges mozgásfejlődésnek. A 6,5 hónapos kor se ok az aggodalomra, a meghatározóbb információ itt inkább az lenne, hogy mióta próbálkozik a baba ennek elsajátításával, mivel a nehezebben induló mozgásnak több tényező állhat a hátterében, melynek egy része magától is kiegyenlítődik pl hossznövekedés vagy súlygyarapodás, amellyel még nem ugyanúgy rendezi a baba a mozgásait mindkét oldalán vagy olyan is amelynél a mozgás harmonizálásához szakember segítsége szükséges pl nem egyenletes izomtónuseloszlás vagy az ingerek nem megfelelő integrációja. Mivel a forgás ideje is aktuális és ez a többi mozgásformát is érintheti, a kételyek eloszlatására ilyenkor egy személyes vagy online konzultáció javasolt. Mindenképp továbbra is sokszor segítsék a másik oldalra fordulást, valamint otthoni kiegészítő gyakorlásra a Mackógyógytorna a mozgásfejlődés harmonizálására című könyvet ajánlanám, melyben hasznos feladatok találhatóak a forgás és a támaszkodás támogatására is.

Lúdtalptorna eszközök...

Gyöngyi: Kedves Mackórendelő! A 4 éves kisfiam lúdtalpas, ortopédiai vizsgálat is igazolta. Megvásároltuk neki a Mackógyógytorna lúdtalp ellen című könyvet, de szeretnénk még további eszközzel is elérni a lúdtalp javulását.Milyen eszközt tudna javasolni a hatékonyság növelése érdekében?Válaszát nagyon köszönöm!

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Gyöngyi! A változatos talaj kialakításával a járás során többféle mozgásra és egy sokkal jobb érzékelésre tudjuk késztetni a talpat és az alsó végtagot. A Dudoros félgömb vagy a Szupinációs háztető a kifelé billentéssel támogatja a boka és a boltozatok helyes munkáját, fejleszti az egyensúlyt. A kinesio tape alkalmazása segít a helyes tartás mozgás közbeni tanulásában is, melynek felrakását érdemes szakembertől megtanulni. A dinerek (dinamikus ülőpárnák, egyensúlyozó párnák) vagy billenő egyensúlyozók alkalmazásával az izület belső érzékelése is sokat javul, valamint nehezíthetőek a feladatok a kiegészítőként való alkalmázásával. A Mackórendelő webáruházában a Lúdtalpas eszközök között talál ehhez megfelelő termékeket, illetve a Mackógyógytorna gyakorlatsorok között további hasznos feladatokat. Jó tornázást!

Lábujjhegyen járás... 

Margit: Épp 5 éves kisfiam 3 éves kora óta lábujjhegyen jár,áll. Azelőtt nem. Mozgásfejlődése szabályosnak tűnt számunkra. (Beteg nagytesón volt azonban a fókusz) Fokozatosan egyre többet és többet jár labujjhegyen, jelenleg már 80-90%. másfél évig TSMTztünk voltunk neurologusnál, enyhe fejlődésbeli lemaradást mutatott de semmit nem tudtak segíteni, azt mondták ne aggódjak, iskolás korára kinövi. Ortopédus megallapította, hogy feszes az akhillesze mindkét oldalon szimmetrikusan, de nem sebészi eset, merőlegesnél kicsit feljebb lehet húzni a lábujját. Neurológus nem talált reflexbeli eltérést,egyebet ( külföldön élünk) . Bal szemével kissé befelé kezdett kancsítani,fél éve van szemüvege ami gyenge és jól korrigál. Aktív ügyes, hangérzékeny(kis javulást vettem észre az ASTOP terápia után), tapintásra nagyon érzékeny volt (+koszos kéz )amit a közös főzőcskézések, ujjnyomda stbvel szépen enyhült. Jáékterapeutánk segített sok nyomós/csikizős, szenzoros jáékot játszani szép fokozatosan. Csepphinta, nehezített takaró, alagutak stb. Szertornázni jár 3 éves kora óta, nagyon ügyes ott. Most boxolni is jár illetve egy jászóhában akadálypályázni.ott futásnál már sokszor leteszi a sarkát. Van otthon nagylabda, ott szoktunk előre-hátra gurulni, akadálypálya, millió rücskös szőnyeg, csepphinta, mászóka, csúszda, mindent használ.biciklizik segédkerékkel.úszás nem nagyon alakul még. Biztos van csomó csecsemőkori reflexe a tsmtnél 3at talaltak annó. Az INPPt szeretnénk majd elkezdeni vele is de egyszerre nem kezelnek több személyt a családban és mivel 6 éves kortól ajánlott még csak kesőbb fog eljönninannaknaz ideje. Csontkovács szerint tök rendben van, nincs mit kezelni rajta. Masszíroztuk neki esténként. Szeretnék segítséget kérni mert nem változik a helyzet bár sok szakember ígérte és nagyon aggaszt. Online videó vagy könyv/gyakorlatsort tudnak ajánlani? Köszönöm.

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Margit! A lábujjhegyezés gyakran tud ilyen makacs és nehezen mozdítható problémának bizonyulni, amit a testsúly, testtudat, koordináció, izom és fasciarendszer és idegrendszer együttes munkája, érése befolyásol végül pozitív irányba számos alkalommal. Emiatt mindig összetett a terápia is, hiszen hiába javul akár több szinten is a helyzet, ha fizikailag a strutúrák még nem megfelelőek vagy számos kompenzációs mozgás támogatja a kialakult állapotot. Az eddigi idegrendszert, mozgáskoordinációt és a csontok megfelelő pozicióját célzó terápiák mellett, a izom és fasciarendszert kezelő, valamint egy lassabb mozgáskivitelezést is támogató gyógytornát, illetve az Önök lakhelyén elérhető, a gyermek számára is elfogadható (ezek ugyebár fizikai érintéssel és olykor némi kellemetlenebb érzéssel is együttjáró terápiák) fasciateráipát javasolnék, valamint kinesio tape alkalmazását kiegészítésként. A Mackógyógytorna lábujjhegyen járó gyermekeknek gyakorlatsor kifejezetten otthoni gyakorlásra készült feladatsor, melyet rendelőnkben online óra keretében egyénileg is tudnak alakítani, kiegészíteni.

Befelé forduló láb nagyobbaknál... 

Niki: Üdvözlöm! Nagyon el vagyok keseredve. Már most 7 éves a nagyobbik lányom és legutóbb azt az információt kaptam, hogy csípőből fordul be a lába.

Korábban minden hol is voltunk, többek között olyan válaszokat kaptam : anyuka! Ne figyelje úgy ezt a gyereket! A másik kedvencem : annyira nem vészes!

Érdeklődni szeretnék, hogy ennyi idősen lehet e még valamit kezdeni ezzel a dologgal?

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Niki! Ezen az életkoron már valóban sok minden jobban rögzült a mozgásban,emellett viszont az a tudatosság illetve "nagyosabb" tornázás is megjelenik, ami jelentősen növelheti a hatékonyságot. A pontosabb diagnózis birtokában lehet részletesebb tervet kidolgozni, de a csontosodás még folyamatban van, a mozgáskoordináción, terhelésen is sokat lehet még változtatni. A cél mindenképpen elsősorban az, hogy ne legyen olyan rossz izületi terhelés vagy tartásbeli következmény, ami később nagyobb problémát von maga után, illetve a megfelelő járáskép, mozgás kialakítása. Gyógytornász vizsgálatot követő egyéni feladatok vagy kezelés (manuálterápia, fasciaterápia, kinesio tape alkalmazása) kialakítását javasolnám, illetve kezdetnek a MACKÓGYÓGYTORNA W ÜLÉS ELLEN feladatsort, melyet akár egy online óra keretében személyre is tudnak szabni.

Baker ciszta

Kata: Kedves Mackórendelő! Kislányom 9 èves, lapos lába van illetve a térdében egy Baker ciszta amely olykor fájdalommal jár. Tudok neki valahogy segíteni,hogy a ciszta ne okozzon neki fájdalmat? Köszönöm a választ!

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Kata! A fájdalomcsillapító eljárások ajánlása elsősorban orvosi kompetencia, a Baker cisztánál felmerülő izületi gyulladás, pockopásos háttér okán is. Gyógytornászként a talpra/térdre eső megfelelő terhelés visszaállításával, a térdet stabilizáló izmok működésének egyensúlyával, a talpboltozatok működését támogató mechanizmusok erősítésével, az esetleges helytelen mozgásminták leépítésével és kinesio tape (kineziológiai tapasz) alkalmazásával tudunk hozzájárulni a minél hatékonyabb izületi működéshez és ezzel a fájdalom csökkentéséhez, megszűnéséhez. Ezek pár gyógytorna alkalom alatt elsajátíthatóak, a megfelelő iránymutatással otthon is önállóan végezhetőek. Várjuk Önöket rendelőnkben!

Asszimetrikus futás

Szófia: Tisztelt Cím! Kislányom 20 hónapos. Váltott kezes, ugyan olyan arányban használja mind két kezét...De sajnos futás közben észre vettem, hogy csak a bal kezét mozgatja ritmikusan, előre-hátra. A jobb kezét mozdulatlanul tartja maga mellett. Át mozgattam a karját, sehol nem éreztem feszülést, nem jelzett fájdalmat. Gyönyörűen nyújtotta, emelte, tartotta. Mikor járni tanult, stabilitásra gondoltam, attól félek, hogy baj van. Ezt szeretném nála orvosolni. A válaszukat előre is köszönöm!

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Szófia! Amennyiben az aszimmetrikus karhasználat csak a járás/futás tanulása során jelenik meg vagy szembetűnőbb és utána szimmetrikussá válik, az nem feltétlen jelez nagy problémát a kezével/karjával kapcsolatban, valószínűbb hogy ezek a mozgások kezdetben nehezebben összekoordinálhatók számára. A hátterét azonban érdemes felderíteni,- ami lehet akár a jobb és bal oldal összehangolásának nehézsége, akár egy puhább vagy feszesebb terület, stb- mert a mozgások egymásra épülése vagy az elesés során ez nehezíthet számára. Az ok megtalálasa után, a megfelelő gyakorlatokkal általában jól orvosolható a probléma. A Mackórendelőben online vagy élő gyógytorna keretében, személyre szabottan tudunk megfelelő testhelyzeteket mutatni,játékokat és házi feladatokat adni...

Fejlesztés otthon

Emma: Szeretném fejleszteni 5 éves, óvodás unokámat, hogy mire iskolába kerül, jól vegye az akadályokat. Jelenleg elég kevés időt tölt közösségben. Nem használ elektronikus eszközöket. Köszönöm!

Mackórendelő logopédus szakembere: Kedves Emma! Érdemes sok közös tevékenységet próbálgatni a lakásban vagy a ház körül. A felnőttek takarítási vagy konyhai tevékenysége mellé el-elfér egy óvodás, aki kis tésztadarabbal dolgozik v. só-liszt gyurmát kap, ollóval nyír, tép, kollázst ragaszt, fon, papírt hajtogat. Másnap lerajzolhatjuk, lefesthetjük, mi történt. Milyen évszakban járunk, hogyan voltunk öltözve…Ha a szépen artkikulált beszédhez szükséges izmokat ügyesítenénk, lehet fújni, szívószálon át fújni szappanhabot, borotvahabot, pingponglabdát. Fontos arra gondolnunk, hogy nem az első alkalommal fog gördülékenyen menni a közös munkálkodás. Ha a gyermek nem szeretne bekapcsolódni, kérjük meg, hogy maradjon velünk és nézze, amit csinálunk. Tematikus gyakorlókönyvként ajánljuk Fung Emília: Egy kopasz kukac kedvenc versei v. könyvét, ahol többféle feladatot találunk minden oldalpáron. Jo munkát!

Feszes izomzat

Dóra:Tisztelt szakértő!Kisfiam 5 hónapos, fejlődésneurológián múlt héten veleszületett feszes izomzatot állapítottak meg. A szülése normál módon zajlott, 40hétre, mekóniumos magzatvízből. A szülés után a kórházi zárójelentésen még az szerepelt, hogy normotroph, normál izomzata van. Sajnos csak 4,5 hónapos korban vettük észre, hogy nem nyúl a tárgyak után, és a lábait mindig felhúzza, és a kezeit nem lehet a füle mellé emelni. Ezt követően utalt a gyermekorvos be fejlődésneurológiára. Ott mondták, hogy kötött, feszes izomzatú. Azt szeretném megkérdezni, hogy a Dévény-tornát javasolja-e, illetve hogy nem vagyunk-e még elkésve, mert azt olvastam, spasztikus izomzatnál 5 hónapos korig el kell kezdeni a kezelést. Illetve itthonra milyen tornát javasol?

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Dóra! A helyes terápia megítélése szakorvosi kompetencia, így mindenképp az ott kapott javaslat alapján keressenek terápiát. A gyermekgyógytorna három nagy csoportba sorolható be: manuálterápiák, aktív gyógytorna és szenzomotoros tornák, (illetve ezen kívül vannak még kiegészítő terápiák). Ebből a Dévény kezelés egy manuálterápia, ami természetesen jó lehet, amennyiben most kezdik el, akkor is. Saját több éves tapasztalatunk, hogy a manuálterápiával megkezelt izomzat/test változásait fontos elmélyíteni aktív gyógytorna módszerekkel/elemekkel is, mert így tud a fejlődés megfelelő lenni. Tehát a manuálterápián kívül más területet megcélzó mozgásterápiát is javasolnék.

Szenzoros szönyeg

M. Veronika: Kedves Szakértők!Kisfiaim 33 és 17 hónaposak. Több, mint valószínű, hogy hajlamuk lesz lúdtalpra/bokasüllyedésre. Sajnos nekem erős családi örökségem van erre, emiatt szeretnék mindent megtenni, hogy amennyire lehet mérsékeljük a bajokat. Szeretnék szenzoros szőnyeget venni számukra. Van puha baby változat és a kemény. Érdemes a puhábbat venni, vagy egyből a kemény lenne jó?Nagyon köszönöm a tanácsot!Üdvözlettel:M. Veronika

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Veronika! Mindkét verzió hasznos és általában elnyeri a gyerekek tetszését. A lúdtalp/bokasüllyedés a talpon való terhelés és gördítés, a talpi érzékelés illetve az egyensúlyozás egyes nehézségeit is vonhatják azonban magukkal,így a keményebb szőnyeg lehetséges h negatív első tapasztalatokat is okozhat ami miatt esetleg inkább kerülik a gyermekek. A puha baby változat segíthet ezt áthidalni, amellett hogy ezek is csak minimálisan puhábbak, így maga a hatás megmarad. Kezdetben segíthet az is ha zokniban próbálgatják. A lúdtalp és bokasüllyedés alakulása kapcsán, A lúdtalp életkoronkénti teendőiről és veszélyeiről cikkben még további hasznos információkat találhat. 

Csípővizsgálat

V. Csabáné: Üdvözlöm! 2 hónapos fiú unokám csipő uh eredménye: A porcos és csontos vápa norm.meredekségű, bár j.o-on a csontos vápa meredeksége a normál érték alsó határán, a vápasarok mko-on lekerekített. A femurfejek centrális helyzetűek. Jo-on alfa szög 62 fok, béta szög 41 fok. Bal o-on alfa szög 60 fok, béta szög 49 fok. Mkét oldalon Graf I./b tipusu csipő. Ortopédiai vizsgálatra jan.26-ra kaptunk időpontot. Ráér-e akkor, vagy keressünk magánrend.lehetőséget? Javasol-e addig is gyógytornát, esetleg van-e lehetőség erre onleine, vagy személyes konzultációra mindenképp szükség van előtte? Köszönöm, ha válaszol, segítségét előre is köszönöm. V. Csabáné

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Nagymama! Az I-es besorolás egészséges csípőizületet jelent, ezen belül a B egy minimális eltérést, így nincs ok nagy aggodalomra, de erre is oda kell figyelni és több minden befolyásolhatja. Mivel az eredmény nem indokol egyelőre semmilyen komolyabb eszközt vagy terápia irányítást, a januári ortopédia időpont is megfelelő lehet, amennyiben viszont az jobban megnyugtatja Önöket az ortopédiai magánrendeléseken lehet hamarabb is konzultálni. Gyógytorna vizsgálatot viszont mindenképp ajánlanék hamarabb, mert a csípő tornáztatásával támogatni tudják a helyes irányba fejlődést illetve a baba egész testének tornáztatása is pozitív befolyásoló a csípő fejlődésében. Rendelőnkben személyes és online formában is természetesen ugyanúgy kivitelezhető a vizsgálat. A Baba csípőtorna betanítása cikkünkben még további leírást is talál erről. Várjuk Önöket!

Még nem mászik...

Ildikó: Üdvözlet, 18 hónapos ds kisfiú szabályosan kúszik és ül, de nem mászik. Fejlesztésre járunk, de nem halad a mozgásfejlődés (jerr és dévény). A tsmt segíthetne-e neki, vagy itthon mit tudnék vele gyakorolni hogy másszon? Esetleg melyik kiadványt vegyem meg? Tavasz körül kutyázott, de hamar abbahagyta akkor. Köszönöm!

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Ildikó! Egy szenzomotoros szemléletű terápia (akár TSMt, akár DSZIT), illetve az aktív gyógytorna is képes más-más irányokból támogatni a mozgásfejlődést, így az Önök számára is hasznos lehet. Tavasz óta egy nagyobb növekedés vagy egyéb változás is befolyásolhatta a fejlődését, így a feladatsorok közül a Mackógyógytorna Hengeres gyakorlatsor és a Mackógyógytorna Nagylabdás gyakorlatsor II. -t tudnám ajánlani, melyek a szenzoros ingerek pótlásában illetve a csípő körüli izmok koordinációjának összehangolásában is segítségek lehetnek. Amennyiben terápiát változtatnának mindenképp javasolnánk,hogy előtte a kezeléseket végző kollégákkal is egyeztessen a további irányok meghatározásához, hiszen Ők látják hogy a terápiás terven belül hol tartanak."

Lapos babafej "Kerekedése"... 

Brigitta:Tisztelt szakértő! Kisfiam 4hónapos, sokáig a letapadt izmok miatt csak jobb oldalra fordította a fejét, illetve azon az oldalon is aludt, hiába fordítottuk át neki. Hason nem szeret aludni, de az ébren töltött időben szinte csak hason van. Ellaposodott jobb oldalon a feje. Helyre hozható még? Párnát most fogunk beszerezni. Van esély arra, hogy szép buksija legyen? Köszönöm szépen a választ! Üdv. Egy aggódó anyuka

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Brigitta! Amennyiben az aszimmetrikus tónusú izomzat okozza a fej egyirányú fordítását és az így kialakult laposságot, akkor a megfelelő terápiák alkalmazása és a terhelés változtatása képes a "kerekedés" irányába terelni a baba növekvő buksiját. Ennek mértéke sok összetevőtől függ, emiatt rendelőnkben a manuálterápiák (pl. cranio sacralis terápia) mellett aktív gyógytornával és szenzo-motoros ingerekkel is támogatjuk a változást. A párna fokozatos bevezetéssel egyre hosszabb ideig használva szintén sokat tud segíteni! Az otthoni torna iránymutatójaként a Mackógyógytorna fejüket egy oldalra fordító babáknak című feladatsort ajánlanám.

Raccsolás 5 évesen...

Gábor: Ikerlányaink 5 évesek, raccsolnak. Hogyan segítsük őket itthon?

Mackórendelő logopédus szakembere: Kedves Gábor! Ha valóban nincsen több hibásan ejtett hangjuk, életkoruk alapján nem kell még helyes r hangot ejteniük. Segíti az r hang képzéséhez szükséges izmok munkáját néhány napi gyakorlat: rágás zárt szájjal minden étkezésnél, papír zsebkendő-darabka elfújása szívószálon keresztül, csettintés nyelvvel. Napi egy gyakorlat elvégzése néhány percben már sokat ügyesít. Sok sikert!

"Hemiparézis"...?

Zsuzsanna: Tisztelt szakértő, kislányom ,4.5 hónapos, mi nem vettük észre, hogy baj lenne, de egy kedves ismerősünk babákkal foglalkozó tornász és Ő küldött neurológushoz. A diagnózis: bal oldali hemiparézis. Mindezt a következőkre alapozták: bal kezén a nagyujját behajtva tartja, bal kézzel kissé ügyetlenün nyúl a tárgyakért (illetve a jobb kezével nyúl először, ha mindkét keze szabad), a vizsgálat időpontjában még nem fordult bal irányba (miután meglett a diagnózis 3x segítettem neki és azóta bal irányba is forog). A Moro reflex sem tűnt el teljesen. Nagyon kiegyensúlyozott, rendkívül érdeklődő baba, fel sem merült bennünk, hogy baja lenne. Ezen tünetek alapján mire számíthatunk? Köszönjük szépen

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Zsuzsanna! Diagnózist megállapítani vagy azt módosítani is mindenképp orvosi kompetencia. Gyógytorna szempontból viszont az biztos, hogy akár hemiparézis akár csak egy minimális elmaradás van a két oldal között, mindkét esetben van tennivalónk. Bármelyik eset áll fenn, tapasztalataink szerint ilyenkor nem csak a felső végtagnál vannak eltérések, így az egész oldalt, testet érdemes figyelni,kezelni. A Mackórendelőben online vagy élő gyógytorna keretében, személyre szabottan tudunk megfelelő testhelyzeteket mutatni,játékokat és házi feladatokat adni...

Bokasüllyedés és lúdtalp... 

Anikó: 4. 6 és 8 éves fiaim kezdetektől bokabedőlős és lúdtalpasak voltak. Játsszuk a lábujjakkal és hordjuk a szupi cipőt. Mit tudunk tenni még a javulásért?

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Anyuka Ha bokasüllyedése is van akkor csak a lábbal játék nem lesz elegendő. Valószínű szükséges a csípő, a törzs erősítése és a fasciák ingerlése is . Ezt komplex játékos programot megtalálja a "Mackógyógytorna lúdtalp ellen"- című könyvben, ami szülőknek íródott, a gyakorlatok részletes leírásával.

Vizelettertási probléma...

F. Zsuzsi: Vizelettartási gondokkal küzdünk 5 éves kislányomnál, sok helyen jártunk már kevés eredménnyel. Létezik valami mozgásterápia erre a problémára?

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Anyuka Ennek a problémakörnek sok összetvője lehet. A rendelőnkből a manuális terápiák közül az FDM ajánlanám, ami ellazíthat egy izmot és ezáltal a össze zárás könnyebb lesz.

Csak jobbra fordítja a fejét...

Anna: Féloldalt ellapult a 6 hónapos kislányom feje mert csak jobbra forditja, olyan mintha a füle sem lenne már szimmetrikusan. Fotok és emlékek szerint kerek tojás fejjel született. Lyukas párnát 3,5 hónapos kora óta használunk. Hason nem nagyon szeret lenni. Milyen mozgásterápiát javasolnak?

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Anyuka Ha gyermeke háton fekszik akkor használják a párnát, és ha lehetséges akkor fokozatosan szoktassuk a hason alvásra . A hason alkartámaszt meg kell erősiteni, hogy ébren minél többet tudjon ebben a helyzetben tölteni. Ha csak egyik oldalra fordítja a fejét akkor a rendelőnkben már "bevált" aktív gyógytornával és manuál terápiával szükséges kezeli.

Forgás hasról hátra

D. Betti: Kisfiam 5 hónapos lesz jövő héten és még mindig nem forog hasról hátra. A hátáról néha már átfordult hasra. Hogyan segítsem hogy megtanulja?

Mackórendelő gyógytornász szakembere: Kedves Anyuka. 5 hónapos korban nem feltétlen megy még minden irányban a forgás, de persze már akár lehetne is. Valószínű hogy az alkartámasz nem tökéletes, így első körben szeretném tanácsolni hogy 90 fokos alkartámaszban tartsa karjait napi 6x 3 percet. ebben a helyzetben nézegessenek babakönyveket, anya apa arcát.

Kérdése van?

Kérdezzen szakembereinktől

Please enable JavaScript in your browser to complete this form.