A térérzékelés fontossága és játékos fejlesztése
Egy üres papírdoboz, versek és rajzok… és mennyi mindent tanulhatunk belőle…
Az egyik legalapvetőbb viszonyítási pontunk a gravitáció és a minket körülvevő közeg összerendeződése, melyekből az érzékszerveink segítenek az információkat továbbítani. A fülünkben elhelyezkedő egyensúlyszerv érzékeli azt, hogy a testünk hogy helyezkedik el ezekhez képest, illetve folyamatosan észleli és jelzi a változásait. A látásunk, a hallásunk, a szaglásunk, az ízlelésünk és az a képességünk, hogy a saját testünk helyzetét és mozdulatait tudjuk érzékelni egy nagy információhalmazzá áll össze. A kisbabától a nagyobb gyerekek fejlődésében is nagy szerepet játszik az, hogy ez sok összetevős, bonyolult rendszer mennyire jól működik.
Manapság az idegrendszer érettsége az óvodás korban mindenképp, de gyakran már előtte, akár pici babáknál is felmerül bizonyos tünetek, viselkedés, mozgási nehézségek vagy épp eltérések háttereként. Azért sem egyszerű kérdés általában ez, mert a gyerekek idegrendszere folyamatosan fejlődik és ráadásul ennek a mértéke és az iránya se mindig egyforma.
A sok bejövő információt jól kell felvenni, közvetíteni és feldolgozni is. Ekkor számíthatunk megfelelő reakciókra is. A szenzomotoros tornák nagyobb része, a mozgáson keresztül segít egy harmónikusabb működési egységet létrehozni és működtetni ezen belül. Az érzékszervek finomabb ingerlése, ügyesítése akár zene tanulás, művészeti lehetőségek vagy más típusú mozgások, akár tánc vagy kirándulás az erdőben szintén fontosak a gyerekek és az Őket körülvevő információk, jelenségek megfelelő érzékelésének kialakítására.
A tér és a testséma – azaz, hogy a gyermek a saját testén tudjon tájékozódni – szorosan összekapcsolódó fogalmak, így a fejlődésük is erősen kapcsolódik, hiszen így tudunk referenciapontokat, valamihez képest vonatkoztatási viszonyokat kialakítani. A testséma megfelelő érzékelése magában foglalja a test részeinek tudatát, használatát, egymáshoz képest meglévő viszonyukat (pl az ujjak a kezemen vannak), a testtel kapcsolatos érzéseket és megalapozza a mozgások megtervezését. A térben a dolgok ráadásul folyamatos változásban vannak, illetve mi is változunk azokhoz képest, ennek az adaptációja is ezeken az alapokon tud jól nyugodni. Így rendszert alkotva a mozgás-sebesség-irány több csatornán egyszerre bejövő információkat aktivizál.
Ha nem megfelelő a térérzékelés fejlődése, az több problémának részét képezheti:
- a mozgás kivitelezése bizonytalan, bátortalan
- az érzékelés egyéb területei is nehezebben fejlődnek
- nem megfelelő tempójú mozgáskoordináció alakul ki (túl lassú vagy épp túl gyors)
- szűk repertoár a mozgásban
- nem megfelelő ügyesség
- csukott szemmel erős bizonytalanság
- sokszor nekimegy valaminek vagy üti meg magát
- finommotorikában lemaradás
- a játék minőségében eltérések
Mivel a tér megfelelő érzékelése az élet sok ilyen területére kihat, a gyerekek önálló mozdulatainak, játékának, élménykeresésének, ügyesedésének is egyik központi eleme. A saját testből kiindulva, előbb a tárgyakkal a térben, majd a síkban is rengeteg időt töltenek a megismerkedéssel, játékos felfedezéssel. Ezt a tevékenységet tudjuk támogatni, szélesíteni a különböző játékok, eszközök segítségével, amik már régóta az alap játékkészlet részét képezik a gyermekek számára pld. építőkocka, labda, lego, színezés, fűzés, térkép rajzolás, puzzle….stb.
A Mackógyógytorna a tér érzékeléséért egy dobozzal című könyv szintén egy nagyon jól alkalmazható segítség a mindennapokban. Magával ragadó verseivel és meseszép rajzaival segíti a megszerzett információ egyszerű és játékos elmélyítését. Egy üres papírdobozt felhasználva a gyermek kreativitását és fantáziáját is előtérbe helyezve több lépcsőn át ad lehetőséget a megismerés és tapasztalás élményével gyarapodni. Előbb a képen látott helyzetet kell utánozni, utána a verssel kiegészíteni és egy szintet továbblépve egy plüssállattal is eljátszani. A térérzékelés játékos fejlesztésének izgalmas kiegészítő darabja a hétköznapokban megvásárolható Webáruházunkban.
Honlapunkon további érdekes cikkeket olvashat a játékokról a Milyen hasznos játékot kapjon egy gyermek? cikkünkben illetve gyógytorna eszközeink között is lehet válogatni Webáruház-mozgást fejlesztő eszközök részen.
Mackórendelő
Szeretettel várjuk
Rendelőinkben és online
Rendelőnkben csak egyeztetett időpontra tudunk pácienseket / vendégeket fogadni!
Munkanapokon 9:00-15:00 között várjuk hívását, ha nem tudjuk felvenni akkor később vagy a következő munkanapon visszahívjuk.
Pesten
Mackórendelő PEST
1145 Budapest, Amerikai út 40/a as. 2.
Budán
Mackórendelő BUDA
1026 Budapest, Nagyajtai utca 15. fsz. 1.
Online
Mackógyógytorna Online
A világ bármely pontján