
Cikkek
Mikortól iskolaérett a gyermek?
Az óvodáskor után következő életszakaszt iskoláskornak nevezzük. A név arra utal, hogy elkezdődik a rendszeres iskolai nevelés, oktatás. A gyermek azonban csak akkor lehet iskolaérett, ha testileg és szellemileg, tehát biológiai és pszichológiai szempontból is életkorának megfelelően fejlett. Hiszen ahhoz, hogy a tanulás eredményes legyen, az egész személyiségnek iskolaérettnek kell lennie.
Elsős lesz a gyermekem
A szeptember első napjai még a rutinos iskolások számára is izgalmakat rejtenek, de azoknak a kicsiknek, akik most kezdik az első osztályt, akár félelmetes, szorongással telt is lehet ez az időszak . A szülők azonban kellő felkészüléssel, odafigyeléssel megkönnyíthetik a gyermekük első heteit.
Az izgalom mindenképpen fokozódik, ahogy telnek a napok. Ha az óvodás válik iskolássá, természetes, hogy nagy izgalommal várja, hogy milyen is lesz az iskola. Milyenek lesznek az osztálytársak, milyen lesz a tanító néni.
Az iskolaérettség kritériumai
Az iskolaérettség, amely az iskolai életre való alkalmasságot jelenti, 5-7 év közé tehető.
Egy gyermek csak akkor lehet iskolaérett, ha testileg és szellemileg, tehát biológiai és pszichológiai szempontból is életkorának megfelelően fejlett.
Az alábbi felsorolás a teljesség igénye nélkül, vázlatosan nyújt áttekintést arról,
hogy milyen ismeretek megléte fontos a kis elsős számára.
A következetes nevelés módszerei
Ahhoz, hogy valaki következetes, és szeretetteljes anya, vagy apa lehessen, szükség van elszántságra, határozottságra, meggyőződésre a nevelés és a fegyelmezés területén, valamint egy adag kreativitásra, és sok-sok szeretetre.
A legfontosabb viszont egy - két jó módszer, mely segíthet a szülőnek abban, hogy megfelelően nevelje a csemetéjét.
De miért is lehet hatékony egy viselkedésterápiás módszer?
Türelem, következetesség, kitartás
Ahhoz, hogy valaki következetes, és szeretetteljes apa, vagy anya lehessen szükség van némi meggyőződésre, elszántságra és határozottságra a nevelés, fegyelmezés területén, ugyanakkor egy óriási adag kreativitásra, hogy a legváltozatosabban ki tudja mutatni a szeretetét a gyermek felé.
A fegyelmezés a nevelésnek a legnehezebb része, mely igen sok szülőt próbára tesz, ráadásul nap mint nap szembe kerül vele az ember. A szülőé a felelősség, ő vezeti be a gyermeket az életbe, tőle tanulja meg, mely viselkedési módok működnek, melyek nem. Ő készíti fel arra, milyen viselkedési szabályok szerint élje az életét.
Baba mozgásfejlődés vizsgálat a Mackórendelőben
Mondtatnánk azt, hogy régen is felnőttek a babák mozgásvizsgálat nélkül... Igen, de napjainkban nem csak az számít, hogy megtanul járni, hanem a mozdulatok, mozgássorok kivitelezésének minősége-pontossága is. Mint minden, ez a tudomány ág is rengeteget fejlődött és fejlődik napjainkban, úgy a vizsgálati módszerek, mint terápiák terén.
Kinesio aktive tape alkalmazása itthon és a nagyvilágban
A Kinesio tape technika új kezelési lehetőséget nyújt, széleskörűen felhasználható a gyógyításban és az orvostudományban, számtalan fizioterápiás kezelés során alkalmazható.
A Kinesio tape különleges tulajdonságú, vízhatlan, rugalmas, jó minőségű pamut anyag, melyet egy 100% akril ragasztóréteg borít. Vastagsága, súlya és nyúlási képessége a bőréhez hasonló.
Bővebben: Kinesio aktive tape alkalmazása itthon és a nagyvilágban
Gyermekcipő gyógytornász szemmel
A nem megfelelő cipő kompenzációra készteti a testünket, ezáltal egyes izomcsoportok túlfeszülnek, túlnyúlnak, amely az izületi terhelésre és így az egész testtartásra kihathat.
Hemiparesis kezelése a korlátozás módszerével (CIMT)
CIMT
Összefoglalás
A szerző összefoglalja tapasztalatait a hemiparesis kezelésében alkalmazott Taub módszerrel, a „korlátozással indukáló” mozgásterápiával (Constraint-Induced – továbbiakban CI - movement therapy) kapcsolatban. A vizsgálat tárgyát a felsővégtagi motoros funkciókra gyakorolt hatás vizsgálata képezte. A tanulmány egy gyermek kezelésére vonatkozott, akinél a meglévő terápiák folytatása mellett a CI mozgásterápiát is alkalmazták, mérve a változásokat.
Bővebben: Hemiparesis kezelése a korlátozás módszerével (CIMT)
Asztmás gyermekek gyógytornája
Manapság egyre több gyermek mindennapjait nehezíti meg az asztma, illetve egyéb allergiás megbetegedések. Az ismétlődő nehézlégzések, rohamok, fulladások, mint fizikailag, mint pszichésen megterhelik a gyermekek szervezetét. Megnehezítik a hétköznapokat, az iskolába járást, a mindennapi aktivitásban való részvételt. Asztmás gyermekek fizikai terhelhetősége csökken, gyakoribbá válnak a hiányzások, fejlődésben gyakran lassulás figyelhető meg.