Az iskolaérettség kritériumai
Az iskolaérettség, amely az iskolai életre való alkalmasságot jelenti, 5-7 év közé tehető.
Egy gyermek csak akkor lehet iskolaérett, ha testileg és szellemileg, tehát biológiai és pszichológiai szempontból is életkorának megfelelően fejlett.
Az alábbi felsorolás a teljesség igénye nélkül, vázlatosan nyújt áttekintést arról, hogy milyen ismeretek megléte fontos a kis elsős számára.
E szerint a gyermeknek:
– biológiai ( idegrendszeri)
– pszichikus és
– szociális szempontból kell megfelelnie az iskolai követelményeknek úgy, hogy a tanítás, tanulás ne legyen káros hatással testi vagy pszichés egészségére.
Biológiai alkalmasság
Optimális testi fejlettséget és egészségi állapotot jelent, amely magába foglalja az életkorának megfelelő testsúly, testmagasság mellett a nagy- és finommozgások összerendezettségét és a látás-mozgás megfelelő koordinációját.
Pszichikus alkalmasság kritériumai:
-beszédfejlettség,
-értelmi fejlettség,
-érzelmi, akarati érettség,
-munkára való képesség
A beszédfejlettség formális és tartalmi fejlettséget is jelent, amely a beszéd tisztaságában, folyamatosságában, megfelelő kifejezőkészségben, szókincsben nyilvánul meg.
Értelmi fejlettségen belül a beiskolázandó gyermeknél bizonyos terjedelmű és kitartású aktív figyelmet, koncentrálási készséget és bizonyos értelmi képességet is elvárunk. Elvárjuk az emlékezeti befogadást, a felidézés készségét. Gondolkodás terén szükséges a lényeglátás fejlettsége, képesnek kell lennie elemi fogalmak, ítélete és következtetések alkotására, valamint differenciáló és ok-okozati összefüggések felismerésére.
Érzelmi téren követelmény a korának megfelelő kiegyensúlyozottság, hiszen ez a közösséghez való alkalmazkodás alapja.
Akarati téren akkor iskolaérett a gyermek, ha képes önmaga irányítására, mozgási igényének akaratlagos leküzdésére legalább olyan mértékben , hogy a tanórák nagy részében fegyelmezetten viselkedjen és az iskolai munkába aktívan bekapcsolódjon.
Szociális érettség kritériumai közé soroljuk a következőket:
-közösség igénye és az abba való beilleszkedés igénye,
-szabálytudat,
-érzelmi kiegyensúlyozottság, szociabilitás pl. szereplési felelési helyzetekben,
-kontaktuskészség
-szófogadás, a felnőtt irányításának elfogadása
Rendelőnkben lehetőség van Iskolaelőkészítő foglalkozáson részt venni. A témában az Iskolaelőkészítő foglalkozás cikkben tovább olvashat.
Szegleti Gabriella
gyermekpszichológus
Szeretettel várjuk
Rendelőinkben és online
Rendelőnkben csak egyeztetett időpontra tudunk pácienseket / vendégeket fogadni!
Munkanapokon 9:00-15:00 között várjuk hívását, ha nem tudjuk felvenni akkor később vagy a következő munkanapon visszahívjuk.
Pesten
Mackórendelő PEST
1145 Budapest, Amerikai út 40/a as. 2.
Budán
Mackórendelő BUDA
1026 Budapest, Nagyajtai utca 15. fsz. 1.
Online
Mackógyógytorna Online
A világ bármely pontján