Barion Pixel

A mozgásfejlődés elmaradásának apró jelei, azaz mikor forduljunk szakemberhez

Az egészséges babák között sincs két egyforma fejlődésű gyerek és ez talán így is van rendjén.

Mozgásfejlődésük sebessége és minőségi alakulása több dologtól függ:

–         öröklött tényezők

–         testsúly

–         izomtónus

–         külső hatások (testhelyzetek, szenzoros ingerek, játék….)

 

Ezeket a „külső hatásokat” tudjuk szülőként, a szakemberek tanácsai szerint irányítani, befolyásolni.

Nem kell a babának mindent a „szabályok” szerint csinálni, de azért ha nagyobb eltéréseket/lemaradásokat észlelünk akkor tanácsos szakemberekhez fordulni.

Ha nincs semmi diagnózis, és aggódunk valamiért, akkor körülbelül 3 hónapos kor után lehet mozgásfejlődési vizsgálatra jelentkezni.

Mozgás „tudomány” 3 hónapos korban:

  • Hason fekve felemeli a fejét és mellkasát
  • Hason fekve a kezével támaszkodik
  • Lábaival rugdos
  • Mindkét kezét a szájához emeli
  • Tárgyak felé nyúl

 

Forduljon gyógytornászhoz ha 3 hónapos koráig:

  • nem tartja helyesen a fejét
  • hason fekve „repülőzik”, felemeli a két kezét, esetleg a lábait is
  • nem tolja a lábait, ha szilárd talajhoz érintik a talpát
  • nehezen lehet mozgatni egyik végtagját bármilyen irányba
  • nagyon aszimmetrikusan  (C-ben) fekszik hason vagy háton
  • a fejét sokat feszíti hátrafele

 

 

Mozgás „tudomány” 6-7 hónapos korban:

  • Mindkét irányba fordul (hátáról hasára, hasáról hátára)
  • Kéztámasszal képes ülni
  • Egész testsúlyát képes megtartani lábaival
  • Egyik kezéből másikba vesz tárgyakat

 

 

Forduljon gyógytornászhoz ha 6-7 hónapos koráig:

  • hason fekve „repülőzik”, felemeli a két kezét, esetleg a lábait is
  • nem tolja a lábait, ha szilárd talajhoz érintik a talpát
  • nehezen lehet mozgatni egyik végtagját
  • nagyon aszimmetrikusan  (C-ben)fekszik hason vagy háton
  • a fejét sokat feszíti hátrafele
  • nem képes mindkét oldalára fordulni (hátáról hasára, vagy hasáról hátára)
  • nem tud támasztással sem ülni
  • nem nyúl aktívan tárgyakért
  • nem képes a teljes testsúlyát lábaival megtartani
  • ha nagy visszaesés jelentkezik

 

 

Mozgás „tudomány” 9 hónapos korban:

  • Hason fekve előre kúszik
  • Önállóan stabilan ül
  • Négykézlábra tolja magát,
  • Négykézláb hintázik

 

 

Forduljon gyógytornászhoz ha 9 hónapos koráig:

  • hason fekve „repülőzik”, felemeli a két kezét, esetleg a lábait is
  • nem tolja a lábait, ha szilárd talajhoz érintik a talpát
  • nehezen lehet mozgatni egyik végtagját
  • nagyon aszimmetrikusan  (C-ben)fekszik hason vagy háton
  • a fejét sokat feszíti hátrafele
  • nem képes mindkét oldalára fordulni (hátáról hasára, vagy hasáról hátára)
  • nem tud önállóan ülni
  • nem nyúl aktívan tárgyakért
  • nem kúszik hason
  • nem áll négykézlábra
  • nem képes a teljes testsúlyát lábaival megtartani
  • kúszás közben az egyik oldalát húzza (féloldalasan kúszik)
  • ha nagy visszaesés jelentkezik

 

 

Mozgás „tudomány” 12 hónapos korban

  • Önállóan képes ülő helyzetbe jutni
  • Kezein és térdein (négykézláb) mászik
  • Felhúzza magát állásba
  • Bútorba kapaszkodva jár
  • Rövid időre támaszkodás nélkül megáll a lábain
  • Két-három lépést képes lehet önállóan megtenni

 

Forduljon gyógytornászhoz ha 12 hónapos koráig

  • hason fekve „repülőzik”, felemeli a két kezét, esetleg a lábait is
  • nem tolja a lábait, ha szilárd talajhoz érintik a talpát
  • nehezen lehet mozgatni egyik végtagját
  • nagyon aszimmetrikusan  (C-ben)fekszik hason vagy háton
  • a fejét sokat feszíti hátrafele
  • nem képes mindkét oldalára fordulni (hátáról hasára, vagy hasáról hátára)
  • nem tud önállóan ülni
  • nem nyúl aktívan tárgyakért
  • nem kúszik hason
  • nem áll négykézlábra
  • nem képes a teljes testsúlyát lábaival megtartani
  • kúszás közben az egyik oldalát húzza (féloldalasan kúszik)
  • ha nem tud felállni
  • ha nagy visszaesés jelentkezik

 

A témában a Baba mozgásfejlődés vizsgálat és a Baba mozgásfejlődés vizsgálat a Mackórendelőben cikkekben tovább olvashatnak.

 

Kovács Andrea

Gyermekgyógytornász

A Mackórendelő szakmai vezetője

Szeretettel várjuk

Rendelőinkben és online

Rendelőnkben csak egyeztetett időpontra tudunk pácienseket / vendégeket fogadni!
Munkanapokon 9:00-15:00 között várjuk hívását, ha nem tudjuk felvenni akkor később vagy a következő munkanapon visszahívjuk.

Pesten

Mackórendelő PEST

1145 Budapest, Amerikai út 40/a as. 2.

Budán

Mackórendelő BUDA

1026 Budapest, Nagyajtai utca 15. fsz. 1.

Online

Mackógyógytorna Online

A világ bármely pontján