Analóg v.s. Digitális logopédia?
A segítő foglalkozású szakemberek sóhajtva emlékeznek a múltra, ahol
élőben, érintve, egy légtérben dolgoztak gyerekekkel, felnőttekkel. Várjuk nagyon a pillanatot, amikor ezt újra megtehetjük.
Közben a világ fordultával megtanultunk-tanulunk digitálisan dolgozni. Főleg azok a terápiák működnek jól-jobban, ahol van közös előéletünk. Ahol analóg módon, élőben kipróbáltuk már a feladatot, a logopédiai foglalkozásra járó gyerekek emlékeznek, hol csikizte meg a logopédus a foguk mögötti területet. Valamely hang létrehozásához hogyan kellett tartani az ajkukat, nyelvüket. A nagymozgásos feladatok végzésénél is hasonló az élmény: a gyógytornász keze ugyanígy segítette a mozdulatot. Az edző élőben jelezte, meddig kell emelni a kart,
húzni a gumiszalagot…
Ha a digitális oktatás során nem látjuk jól, hogyan kell egy mozdulatot kivitelezni, segíthet az emlékezet.
Vannak azonban olyan gyerekek, felnőttek, akik kizárólag online találkoznak a szakemberrel.
Ez még szűkebb mezsgye. Azt tapasztaljuk, hogy bizonyos logopédiai feladatok nehezen megoldhatóak. A technikai apparátus minősége nagyban befolyásolja, hallja-e a logopédus, hogy egy hang helyesen szól-e? Hallja-e a kliens, melyik az elvárt, helyesen ejtett hang. Elég jól látják-e egymást…
Vannak egyéb technikai problémák: akarjuk-e, hogy egy kisgyermek képernyő előtt tevékenykedjen? Kapjon-e olyan, jó színvonalú elektronikus feladatokat, ahol képeket kell megneveznie, kattintva húzással csoportosítania, stb…
Kapjon-e olyan feladatlapot, amit otthon ki kell nyomtatnia, elmondani szavakat, mondatokat, színezni. Ez kevésbé környezettudatos, megoldhatná monitort nézve. Vásárolja-e meg a család a feladatlap-gyűjteményt, könyvet, s abból dolgozzanak-e közösen a logopédussal?
Pillanatnyilag úgy tapasztalható, hogy minden terápiát az adott családdal/felnőttel egyénileg kell egyeztetni:
- mikor legyen a foglalkozás – s akkor az ugyanúgy elkezdődik, mint az analóg terápiás óra. Lehet, hogy a család mégsem tudja megszervezni a jelenlétet…
- milyen mélységben legyen elektronikus a munkavégzés – minél fiatalabb a gyermek, annál kevesebb monitor előtti időre gondolunk. A két- háromévesek beszédének, nyelvi fejlődésének segítését célzó feladatokkal kapcsolatban talán jó, ha kizárólag a szülőkkel konzultálunk. Ők kapják meg a tervezett feladatokat. Ők végzik azt el, a lakás eszközeit, a lakásban történő cselekvéseket felhasználva.
A kisiskolások képesek a digitális oktatás szabályai mentén tevékenykedni. Ők azonban az iskolai feladatokat is nagy óraszámban végzik így. A felnőttek konkrét és jól kivitelezett feladatokat képesek végezni monitor előtt. Rögzíthetik a foglalkozást és annak alapján gyakorolnak tovább, önállóan. - milyen logopédiai feladatokat lehet a család együttműködése mellett elvégezni?
Kisebbekkel távoktatási módon, nem valós idejű online kapcsolatban végezhetünk
– a nyelvi rendszer épülését támogató feladatokat (nyelvi késés terápiája). Gyakorolhatóak a célul tűzött toldalékok: a többesszám jele, a tárgyrag használata….
– az aktív szókincs használatára vonatkozó gyakorlatokat. Szavakat, kifejezéseket lehet gyűjteni közösen, megadott szempontok szerint: azonos főfogalom alá tartozó szavakat (bútorok), ellentéteket, cselekvések szinonímáit. Ezek közösen tevékenykedve végezhetőek a segítővel/a családdal. Kimegyünk a fürdőszobába és ott soroljuk …az ott található tárgyakat. El is pakolhatjuk, meg is tisztíthatjuk,
közösen.
– az óvodáskorúak segítséget kaphatnak az iskolakészültséghez szükséges képességterületek gyakorlásában – a kicsikhez hasonló módon az őket körülvevő világ aktív használatával. Konyhai hightech logopédia becenévvel illetjük, amikor pl. az evőeszközök megnevezése, csoportosítása, innovatív használata adja a feladat tárgyi hátterét és nem egy szép, képlapozgató program v. applikáció –
más-más előnnyel rendelkeznek, mindkét metodika fontos.
– a nagyobb gyerekek képesek lehetnek elsajátítani, majd segítséggel elvégezni a nyeléskorrekcióra vonatkozó izomaktivitási gyakorlatokat (nyelvlökéses nyelés terápiája). A helyes nyelés kialakítása is elképzelhető.
– a felnőttek egyébként is szívesen kapcsolódnak be online és/vagy távoktatási kurzusokba, számukra ugyanúgy a szisztematikus gyakorlás a sarokpont, mint a kicsiknél – nem könnyű… Nyelvlökéses nyelés terápiája, hadarásra vonatkozó terápia is végezhető, valamint a magas színvonalú, igényes megszólalást támogató beszédtechnikai foglalkozások. - milyen további otthoni feladatot kapjon a gyermek/felnőtt?
A családdal közösen meghozott döntés eredményeként kaphat elektronikusan végezhető gyakorló feladatokat az órai munka alapján. Vagy kaphat hagyományosnak tekintett, papíralapú feladatokat. A napi munkát könnyíti, ha a család beszerzi a logopédus kolléga által ajánlott papír alapú könyvet, feladatlap-gyűjteményt és annak meghatározott részét gyakorolják. A foglalkozáson is egyértelmű, hányadik oldalt szeretnénk feldolgozni.
A digitális és az analóg logopédiai munka egyaránt akkor előremutató, ha a gyermeket segítő családtag/a terápiában részt vevő felnőtt gondos, jól szervezett és elkötelezett. Mi, analóg-vágyók reméljük, hogy újra lesz közös fizikai térben való találkozás, ahol megdicsérhetjük egymás munkáját.
#Zizi a kisszéken című podcast sorozatunkban egyebek mellett erről a témáról is beszélgetünk Csányi Zita szerkesztővel.
Logopédia témában tovább olvashat a Kicsi még ehhez… és az Idegen nyelven… cikkeinkben.
Szeretettel várjuk
Rendelőinkben és online
Rendelőnkben csak egyeztetett időpontra tudunk pácienseket / vendégeket fogadni!
Munkanapokon 9:00-15:00 között várjuk hívását, ha nem tudjuk felvenni akkor később vagy a következő munkanapon visszahívjuk.
Pesten
Mackórendelő PEST
1145 Budapest, Amerikai út 40/a as. 2.
Budán
Mackórendelő BUDA
1026 Budapest, Nagyajtai utca 15. fsz. 1.
Online
Mackógyógytorna Online
A világ bármely pontján