A gyermeknevelés nem “gyermekjáték”…
Türelem, következetesség, kitartás
Ahhoz, hogy valaki következetes, és szeretetteljes apa, vagy anya lehessen szükség van némi meggyőződésre, elszántságra és határozottságra a nevelés, fegyelmezés területén, ugyanakkor egy óriási adag kreativitásra, hogy a legváltozatosabban ki tudja mutatni a szeretetét a gyermek felé.
A fegyelmezés a nevelésnek a legnehezebb része, mely igen sok szülőt próbára tesz, ráadásul nap mint nap szembe kerül vele az ember.
A szülőé a felelősség, ő vezeti be a gyermeket az életbe, tőle tanulja meg, mely viselkedési módok működnek, melyek nem. Ő készíti fel arra, milyen viselkedési szabályok szerint élje az életét.
Ahhoz, hogy a gyermekben egészséges mértékű önfegyelem kialakuljon szükséges a következetes, de szeretetteljes fegyelmezés.
A gyereknevelés felelősség, kihívás, de legalább annyi örömforrás is. Nem kell tökéletes szülőnek lenni (nem is lehet senki az), de törekedhet őszinteségre, igényességre a szülő magával szemben, hogy készen álljon a fejlődésre, és tanuljon akár a saját gyermeke által.
A lényeg, ami a legfontosabb szeress nagyon, de szeress okosan! A szeretettel még nem „rontottak” el egyetlen gyermeket sem, a következetlenséggel annál többet.
Nem szabad feladni, és a legjobb befektetés lesz a gyermekekkel eltöltött idő, a rájuk szánt energia.
Mindenki követ el hibákat: Bizonyára mindenkinek van egy egész listája arról, ami szerinte „rosszul” csinált. Senki sem tökéletes, különösen nem az újdonsült szülők, akiknek egy óriási adag szorongással is meg kell küzdeniük, a folyamatos „biztos jól csinálom” kérdéssel.
Mi az, amire figyelni kell:
- Csak az önfegyelemmel rendelkező ember tud uralkodni magán, tehát a lényeg a türelem, higgadtság, amit sokszor a legnehezebb elérni. Hogyan tedd: végy pár mély levegőt mielőtt fegyelmeznél. Állj meg 1-2 másodpercre és gondold végig mit mondasz, hogy ne mondj olyat ami később megbánnál!
- Határozd meg az irányt és tarts ki mellette, ne lazíts a szabályokon. Senki nem szereti a gyereknevelésnek ezt csöppet sem szórakoztató részét, de tartsd magad erősen! Önkontroll szüksége, hogy a céljainkért kitartsunk, és persze a célok.
- Szükséges a pároknak tisztázniuk az érvényesítendő alapszabályokat, célokat és ezeket következetesen (minden alkalommal, minden körülmények közt) alkalmazni. Legyenek megfogalmazott célok, szabályok, melyek az alapját képezi annak, amire fel lehet építeni az évek során egyre árnyaltabb értékrendjüket a gyermekeknek, hogy a jó irányba haladjanak. Ezzel is egymást támogatják a szülők, ami rendkívül fontos amikor a gyermek a határokat feszegetve megpróbálja kiásni a csatabárdot! Hogyan tedd: készítsetek egy táblát, amin összefoglaljátok egy listában a legfontosabb szabályokat, ezt a táblát lehet jutalmazásra is használni és rátűzni a jutalomzsetonokat az adott szabály betartásáért. Nagyobb gyerekeket be lehet vonni a lista készítésébe ezzel is felkeltve a motivációjukat. Azt is előre tisztázni kell miért jár jutalom, és miért megvonás! Lehet napirendet összeállítani, amin fel kell tüntetni a feladatokat (melyben kell hogy legyen kötelező, és önként vállalt feladat) valamint a kellemes tevékenységeket (mely a gyermeknek örömet okoz). Fontos, hogy a megfelelést mindig jutalmazzuk, és, hogy modellt nyújtsunk, hiszen a saját viselkedésünkkel nevelünk a legtöbbet.
- Mindkét szülőnek ki kell venni a részét a fegyelmezésből, senki ne próbálja megúszni! Ne hangozzanak el azok a mondatok, hogy „majd meglátod ha apád hazaér”, vagy „majd lesz büntetés, ha anyád megtudja” stb. Hogyan tedd: támogassátok egymást, és tudjon a másik fél arról ha valamilyen büntetést vagy jutalmat kapott a gyermek. Fontos, hogy érezze a gyermek, hogy a szülők stabil szövetséget alkotnak
- Szeretet!!! Egy kedves barátnőmtől, aki egy tündéri kislány anyukája, hallottam egyszer azt a mondatot, hogy „Akkor szeresd legjobban a gyermekedet, amikor a legnehezebb!”. És sokszor tényleg nagyon nehéz, amikor hisztizik, csak azért sem azt csinálja amit kérünk…., mindenki fel tud idézni számtalan esetet. Gondoljon ilyenkor mindenki arra, hogy mennyire szereti a gyermekét, és könnyebb lesz türelmesnek, nyugodtnak maradnia, és következetesen lesz képes alkalmazni a szabályokat, kitartani amellett, mellyel a legjobbat teszi a gyermekének!
Hogyan jutalmazzuk és büntessük a gyermeket?
A gyermeknevelés során a következmények nagy szereppel bírnak a gyermek viselkedésének alakulásában. Pozitív következmény (dicséret, jutalom) hatására az adott viselkedés gyakorisága nő, a visekedésminta rögzül, míg negatív következmény (figyelem- és jutalommegvonás) esetén az adott magatartás megjelenési valószínűsége csökken abban az esetben, ha jól alkalmazzuk.
A jutalmazás művészete
A legegyszerűbb és legfontosabb jutalmazás a figyelem és a dicséret. Figyeljük csak meg a csecsemőket, akik annál büszkébben mutogatják újra és újra frissen megszerzett tudásukat, minél többet figyeli, és dicséri őt a szülő. Pontosan ez a figyelem az, ami megerősítheti a „rosszalkodást” is. Ilyenkor a gyermek azzal harcol ki figyelmet magának, mert a gyakran elfoglalt szülő a „jó” gyereket nem érnek rá jutalmazni, azt természetesnek veszik. Egyéb jutalmazási formák (édesség, játék, pénz, matrica stb.) is fontosak a viselkedés alakításában, de ezzel érdemes óvatosan bánni. Fontos, hogy a jutalom és az ajándék fogalmát ne keverjük össze.
Vigyázat gyakran a hisztit a jutalmazzuk!
Fontos odafigyelni, hogy mindig csak azt a viselkedést jutalmazzuk, amit valóban meg akarunk erősíteni. Gyakran előfordul, hogy zavarunkban (mindenki minket néz egy üzletben), vagy aggodalmunkban (éhes marad a gyermek) engedünk a gyermek hisztijének, és megkapja a boltban a csokit, csak fejezze be a kiabálást, vagy kap kedvencét vacsorára, csak egyen valamit. Ilyenkor a gyermek azt tanulja meg, hogy ha sír, üvölt, hisztizik, azzal eléri a célját.
Hogyan jutalmazzunk?
A túlzásba vitt tárgyi jutalom elveszi a teljesítmény felett érzett öröm ízét, odáig juthatunk, hogy a gyerek már csak azért hajlandó teljesíteni. Fontos tudatosítani, hogy igazi jutalom a siker, a győzelem önmagunk felett. Akkor igazán sikeres a jutalmazás, ha meg kell érte dolgozni, lehet rá várni. Nem kell tehát túlzásba vinni a jutalmazást, a lényeg, hogy következetesen kell alkalmazni. Fontos, hogy a gyermek egy idő múlva érzi, az a természetes, ha jól viselkedik. Viszont a szülő számára ez soha ne legyen természetes, tehát a „jó” gyereket is kell jutalmazni, dicsérni.
A büntetés szerepe
A büntetés szerepe is fontos, hiszen így tiltódnak le a helytelen viselkedésformák. Akkor hatékony egy büntetés, ha a vétket azonnal követi, tehát van egy idői egybeesés. A gyermeknek fel kell fognia a tett és a büntetés közötti kapcsolatot. A későbbi büntetés káros, sokszor a gyermek már nem is emlékszik miért kapta, mi volt a bűne.
Magyarázat nélkül a gyermek nem tudja mit tett rosszul
Minden esetben hangsúlyozni kell, hogy a viselkedést büntetjük, és egyértelmű legyen, hogy mire vonatkozik. „Mérges vagyok rád, mert rondán beszéltél!”, Dühös, vagyok rád, mert megütötted a testvéredet!”. A büntetés csak akkor alkalmazható, ha a normaszegés szándékos volt. Ha a büntetéshez megfelelő magyarázatot fűznek, akkor az két oldalról is növeli a gyerek biztonságát. Egyrészt pontosan informálja tettei következményeiről, másrészt hozzásegíti, hogy a kihágás miatt érzett szorongás magához a kihágáshoz kapcsolódjon. A magyarázat nem büntetőtechnika, hanem felhívja a figyelmet az okozott kárra, hozzásegíti a gyereket, hogy beleképzelje magát az áldozat szerepébe. Hozzájárul az énkép javulásához, ha a magyarázat segítségével rá lehet venni a gyereket, hogy hozza helyre az okozott kárt. Fontos, hogy lehetősége legyen a jóvátételre viselkedésben, cselekvésben.
Soha nem szabad hivatkozni korábbi cselekedetre mely már büntetve volt korábban, a gyermeknek tudnia kell, hogy tiszta lappal folytatja, így lehetősége van változtatni. Szeretetmegvonással SOHA nem szabad büntetni, a gyermeknek tudnia kell, hogy a szeretet elveszíthetetlen!
A jutalmazás, büntetés alapelvei
- arányosság elve: a cselekvés mértékével legyen arányos
- értelmezés elve: el kell magyarázni a gyermeknek, mit miért kap, hogy kialakuljon a tett és a következmény között az összefüggés
- időzítés elve: a jutalom és a büntetés kövesse a tettet
- következetesség elve: ez adja a gyermeknek a kiszámíthatóságot, a biztonságot
- mérsékelt jutalom és büntetés elve: a jutalom fokozása nagyobb hatású, mind az állandó nagyságú jutalom, míg a jutalom visszavonása nagyobb hatású, mint a büntetés.
A két szélsőséges nevelési stílus, a drákói szigor és a mindent megengedő nevelés között, van az arany középút, mindkét szélsőség káros. Az erős korlátozás, büntetés, verések önbizalomhiányt, agresszivitást szülnek. Míg a korlátok hiánya az empátia tanulása, az érzelmi intelligencia fejlődésében okoz károkat. A gyermek nem tanulja meg mások érdekeinek tiszteletben tartását. Ez már a homokozóban indul a lapát kölcsönadásával. Az aprócska gyermeket ne mentsük fel azzal, milyen aranyos, ha hisztizik. A szociális szabályok tanítása a gyermek későbbi beilleszkedését, közösségi sikereit alapozza meg.
A szavak ereje
A szavak rombolhatnak, vagy felemelnek. Tönkretehetik az önértékelésünket, feszültséget, szorongást szülhetnek. Vagy építenek, motiválnak bennünket. Ki akarja azt hallani, hogy buta vagy, nem szeretlek, csalódtam benned, ezért kikapsz, büntetés lesz….és még sorolhatnám. Pedig hányszor elhangzanak ezek a mondatok tehetetlenségünkben, vagy csak meggondolatlanságból, dühből, miközben bele sem gondolunk abba, mit is okozunk gyermekünkben ezzel. Soha nem késő változtatni, hiszen minden szülő célja hogy egészséges lelkű, magabiztos gyermeket neveljen.
Buta vagy Rossz vagy!
Önmagában senki sem rossz, buta, legfeljebb rosszat tesz, és ez a nagy különbség! Soha ne a gyermeket minősítsük, hanem a cselekedetét. Mi is tettünk már helytelen dolgokat, de attól még nem vagyunk buták, rosszak, értéktelenek, hát ő mért lenne az?
Helyette: „butaságot csináltál, így nem viselkedünk” (de nem te vagy buta, hanem a cselekedet, amin tudsz változtatni).
Nem szeretlek! Anya nem fog szeretni, ha így viselkedsz!
A szeretetünk ne a gyermek cselekedetei függvénye legyen, hanem önmagáért szeressük, és ha hibázik, akkor segítsünk neki. Ha a gyerek azt érzi, hogy sohasem hibázhat, mert akkor elveszíti a szeretetünket, akkor sohasem lesz képes bízni a saját képességeiben.
Helyette: Nem szeretem, amit csináltál, ahogy viselkedsz. Anya nagyon szeret, de ezt a viselkedést nem fogadja el, ezért dühös.
Fenekedre ütök, pofon lesz! Ha nem hagyod abba, akkor…
Hányszor kiáltunk fel így tehetetlen dühünkben! Az efféle fenyegetések valójában csak a félelmüket, szorongásukat fokozza, amivel viszont pont az ellenkezőjét érjük el. A gyermekünk még agresszívabb, indulatosabb lesz, ha hasonló helyzetbe kerül az életben, amikor a tehetetlenséggel, dühvel nem tud mit kezdeni ugyan így fog reagálni, mint mi. Biztos ezt szeretnénk nekik tanítani?
Helyette: Ez csúnya viselkedés, amiért nagyon dühös vagyok. Ha maradni akarsz, este mesét szeretnél stb. fejezd be! (ne a büntetésen, hanem a jutalom elvesztésén-megszerzésén legyen a hangsúly)
Most nagyon csalódtam benned! Neked semmi nem sikerül!
Joga van a szülőnek ahhoz, hogy csalódott legyen a gyereke némely teljesítménye miatt, amit ki lehet, és kell fejezni, de soha nem becsmérlő, megalázó formában! A cél, hogy abból építkezni, változni lehessen. Ha általánosítunk. „mindenhez hülye, alkalmatlan, nem sikerül neki semmi”, akkor hazudunk, hiszen olyan ember, gyerek NINCS akinek ne lenne valami jó tulajdonsága, vagy amiben jó. Ha tényleg ennyire rossz a helyzet, akkor ezzel az ember Önmagát minősíti, hiszen előbb fel kellett volna figyelni az egyéni fejlesztés szükségességére.
Helyette: Ez sajnos most nem sikerült, de bízom benned, segítek, tudom, hogy képes vagy javítani.
Szegleti Gabriella
klinikai szakpszichológus
neuropszichológus
Szeretettel várjuk
Rendelőinkben és online
Rendelőnkben csak egyeztetett időpontra tudunk pácienseket / vendégeket fogadni!
Munkanapokon 9:00-15:00 között várjuk hívását, ha nem tudjuk felvenni akkor később vagy a következő munkanapon visszahívjuk.
Pesten
Mackórendelő PEST
1145 Budapest, Amerikai út 40/a as. 2.
Budán
Mackórendelő BUDA
1026 Budapest, Nagyajtai utca 15. fsz. 1.
Online
Mackógyógytorna Online
A világ bármely pontján