A lúdtalp csak a libáknál nem jár következményekkel!

Hello-liba

A rendelőbe érkező gyerekek szülei legtöbbször a következőképpen fogalmazzák meg a lábvizsgálat okát: „csúnya a lába ,bedől a bokája , csámpásan jár …”-  pedig sokkal komolyabb problémák is felmerülhetnek egy lúdtalp esetében mint az esztétika!

Az életet nem veszélyeztető, de rendkívül sok kellemetlenséggel és fájdalommal, emiatt életminőség romlással járó megbetegedés alapja a pes planus (lúdtalp) .

 

Mi is valójában a lúdtalp ?

Lúdtalpról akkor beszélünk, ha a láb boltozatos szerkezetei csökkennek, vagy eltűnnek. Ilyenkor a láb hosszanti tengelye körül kissé kifele fordul, a szalagok túlnyúlnak, a csontok átrendeződek és az izmok tapadási pontjai máshova kerülnek. Így más lesz a húzási irány, fokozva a már kialakult rossz lábszerkezetet.

Capture_2

Az emberi test különböző részei, egy összehangolt egységhez tartoznak. Amint ebben az egységben valamilyen zavar következik be, képes arra, hogy tovább korrigálva fenntartsa működését. Ennek azonban súlyos következményei lehetnek .

 

Bizonyos részek elvesztik alapvető funkciójukat ,mások ezt átvéve próbálják a rendszert működésben tartani, szintén mások rovására. Mikor a hibakorrekció nem tud észrevétlenül működni, megjelenik a fájdalom, kitüremkedések, duzzanatok, aszimmetriák, degeneratív túlszaporodások (csontállomány), alaki elváltozások.

A lábboltozat süllyedése nemcsak helyi és alaki, hanem a lábujjaktól a medencéig, illetve a gerincoszlopig kiható elváltozásokat okozhat.

 

A lúdtalp következményei , azaz a lúdtalp a ludas ha :

  • A lábcsontok megváltozott helyzete miatt fájdalommal járó izületi kopások jelentkeznek;
  • A boltozatok süllyedése talpi szemölcsök kialakulására hajlamosít;
  • A harántboltozat eltűnése miatt „bütyök” (nagylábujj alappercének kinövése ) alakul ki;
  • egyes esetekben bokasüllyedés is megfigyelhető;
  • térdkompenzáció következtében kialakul a genu valgum (X láb ) ,ami korai arthrosishoz vezethet;
  • medenceszög kibillen, általában csipő flexió figyelhető meg, ami lumbális lordosist eredeményezhet;
  • a tartási rendellenességek miatt izomrövidülések és izomtúlnyúlások keletkeznek, amelyek hátgerincferdüléshez vezethetnek;
  • csökken az állóképesség
  • fáradékonyság jelentkezik
  • antalgiás, csámpás járás alakul ki

 

Lábunk állapota végigkísér minket egész életünkön át, meghatározza életminőségünket, ezért nagy hangsúlyt kell fektetnünk a statikai lábelváltozások kialakulásának megelőzésére, illetve a már kialakult betegség megszüntetésére, enyhítéséreArról, hogy az egyes növekedési fázisokban mit tehetünk a lábakért A lúdtalp életkoronkénti teendőiről és veszélyeiről  cikkben tovább olvashat. 

A gyógytorna az egyik leghatékonyabb terápiás eljárás lúdtalp esetében, minden nap egy kis időt szánva lábizmaink erősítésére szép eredmények érhetőek el, megóvva bennünket a későbbi kellemetlenségektől .

 Ajánlott a "Mackógyógytorna lúdtalp ellen" könyv borító jpgcímű könyv melyben 70 gyakorlat van gyermekek és felnőttek részére egyaránt. Nem szükségeltetik hozzá semmi speciális eszköz, csak ami egy otthonban megtalálható. 

Lázár Kinga - Gyógytornász

A Mackórendelő szakembere

www.mackorendelo.hu

Bejelentkezés

  • _DSC0826_a_email
  • _DSC0845_a_email
  • _DSC1123_b_email
  • _DSC1220_a_email
  • _DSC1240_a_email
  • _DSC1411_a_email
  • cimlap01
  • cimlap02
  • cimlap03
  • cimlap04
  • cimlap05
  • cimlap06
  • cimlap07
  • cimlap08
  • cimlap09
  • cimlap10
  • cimlap11
  • cimlap12
  • cimlap13
  • cimlap14
  • cimlap15

© 2009-2021 | www.mackorendelo.hu | +36 30 389 7327 | OTP 11742348-20016667 K&J Vital Kft.
Mackórendelő PEST 1145 Budapest, Amerikai út 40/a as. 2.| Mackórendelő  BUDA 1026 Budapest, Nagyajtai utca 15.