A diszlexia olyan – a nyelvvel, beszéddel, olvasástanulással kapcsolatos - zavar, ahol

- ép értelmű gyermek

- ép érzékszervekkel (jól lát, hall, mozog…)

- szokványos iskolai oktatási keretek között

nem képes életkorának megfelelő módon megtanulni olvasni-írni. Túlzott nehézséget jelent a betűk, szavak, számok felismerése.

A gyakorlatban a gyermekek betűket tévesztenek, szavakat hibásan („gyönyöl”=göngyöl), akár visszafelé olvasnak („sakak”=kakas), az olvasott szöveget rosszul értelmezik és az olvasás technikai szintjéről igen nehezen lépnek át az „értő olvasásra”. Ezzel hátrányba kerülnek az információk megszerzésében, nem képesek olvasó emberré válni, a tudás megszerzése számukra örömtelen.

A valódi diszlexiás gyermek jó foglalkoztatás mellett sem „növi ki” ezt a hátrányt. Elkíséri őt akár a felsőoktatásban is.

Létrejöttében öröklött és/v. szerzett, minimális ártalmakra gyanakszunk.

Az iskoláskort megelőző életszakaszokban nem beszélünk diszlexiáról, sem tanulási zavarokról.

Azonban a korai életkortól figyelünk gyermekünkre: pl. ha koraszülést követően érkezünk vele haza a kórházból, ha esetleg érte őt bármilyen nemkívánt hatás (gyógyszerszedés), oxigenizációs ártalom (lassan sírt fel, elhúzódó, v. esetleg épp, rohamos szülést követően).

Szopik-e eleget és elég jól? A szopómozgások alapozzák meg a későbbi artikulációs mozgásokhoz szükséges izomaktivitást.

Mivel az idegrendszeri érés során lépésről lépésre alapozódnak azok a bonyolultan szervezett funkciók, melyeknek lépcsőfokain lesz található

- a figyelem, a hallott beszédre irányuló figyelem

- az aktív beszéd indulása

- az anyanyelvi struktúrák épülése: szavak, szóértékű mondatok, szituatív beszéd,

ez okolja meg, hogy erre irányítsuk figyelmünket, annak érdekében, hogy a stabil alapokra majdan stabil ház épüljön.

Ezek – és még sok minden más – alakítják a majdani értő olvasás-írás akusztikus vonalát.

A mozgásos fejlődés, az irányok, az orientáció határozzák meg a balról jobbra való haladást olvasásban, írásban.

A vizualitás terén hasonló felépítmény alakítja a vizuális állandóság kialakulását (egy kör, felette egy álló egyenes: „ó”), hasonló formák azonosító és megkülönböztető jegyeinek észlelését (ó-ő, ó-ú) – ami a vizuális vonalat határozza meg.

Az iskolába lépő gyermekek képesek

- hangban, képben, saját mozgásos aktivitásukban analizálni és differenciálni …

- balról jobbra, föntről lefelé haladva játékos sorokat, sormintákat alkotni és azokat sorban megnevezni

- figyelmükben aktívak maradni hosszabb ideig, utasításra kitartani fáradáskor is.

Akiknél ezen területek egy „része” alulműködik – azon gyermekeknél alakulhat ki „részképességzavar”. Ha az oktatásban-gyakorlásban a gyermek nem képes felülkerekedni hiányosságain, diszlexiás tünetek jelennek meg – rögtön az első osztály első felében, v. a későbbiekben, a tempó előrehaladtával.

Sok, diszlexiás jegyeket mutató gyermek rossz pozícióban kerül iskolába, szándékosan, v. vétlenül:

- saját magához képest korán kerül iskolai oktatásba

- saját magához képest nem a megfelelő oktatási forma keretei közt tanul (nagy tempójú, versengő szellemiség)

- többnyelvűség veszi körül (a családban, a településen, és/v. csak az iskolában).

A diszlexia-veszélyeztetettségre vonatkozóan megfigyeléseket tesznek az óvodapedagógusok, a logopédus, az alsó tagozat tanítói. Amennyiben terápiát javasolnak, érdemes velük konzultálva, szoros együttműködésben átszervezni az teljes életmódot, hogy hosszú távon legyünk eredményesek (sok hallott mese, sok felolvasás, képek-filmek értelmezése, kevés idegen nyelv, kevés versengés, elviselhetően sok, célzott gyakorlás…).

A túlzott monitorfogyasztást egészséges gyermekek esetében sem ajánljuk. A médiumok számára nagyszerű ötlet a babák számára létrehozott televízióműsor, komputerprogram – azt a tényt leszámítva, hogy abszolút káros, mivel a szem, mint speciális agyfüggelék abban az életkorban nem alkalmas arra, amire a médium javasolja.

A felelősség minden felnőtt számára adott!

Ha gyanakszunk, hogy gyermekünk nyelvi fejlődése eltér az életkori átlagtól, tartózkodunk az idegen nyelvű filmek megtekintésétől – mert a szájmozgás és a hallott hang nem támogatja egymást, pedig fontos volna -, valamint a háttérben csurgó tévézéstől.  Mindent mondunk, megfejtünk, előre szólunk, hogy értően nézze, ha engedjük a képernyőbámulást. Kérdezünk – kommunikálunk. Együtt élünk gyermekünkkel (minden pillanat fejlesztő a számára): pl. házimunkát végezve (ok-okozati világ), kirándulva-sportolva (mozgásos, koordinációs fejlesztés), társasjátékokat játszva (taktikai-stratégiai fejlesztés, szabálytudat alakítása), keresztrejtvényt fejtve, olvasva. A gyermekünk számára az „épp jó” szituációk megtalálása talán nehéz azok számára, akiktől távolabb áll az ilyesfajta fejtörés: az egy éves pl. be tudja hajigálni a zoknikat a mosógépbe, a két évessel közösen szét lehet válogatni a mosnivalókat, a három éves segítséggel betölti a mosószert, a négy éves egyedül is megcsinálja, ha a közelből odasandítunk és … a hat éves kiveszi a mosott ruhát, a 8 éves kitereget (a 10 éves kicsit húzza a száját, 12 évesen pedig elzárkózik a munkavégzéstől).

A nembeszélő két évessel minden egyes zokni berakásánál azt mondjuk: „zokni! Mondd te is!”, a nem eldöntötten bal- v. jobbkezes 5 évessel mindig balról jobbra teregetünk és elsoroltatjuk vele a színeket, feltétlenül balról jobbra (kék sál, sárga póló, fekete zokni, fekete zokni…), a kisiskolással megjegyeztetjük, sorolja el emlékezetből (a 10 évesnek mesélünk a ruhák anyagáról, a mosás környezettudatosságáról, a 12 éves pedig elmagyarázza számunkra a mosógép mechanikai jellemzőit).

Fung Emilia

Mackórendelő - logopédus